Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Hamar Péter: „Apám sose beszélt erről a csécsi ünnepről”

zenfekvő! Kézenfekvő, még akkor is, ha Móricz Virágnak szó szerint nincs igaza, hiszen az Életem regényében mégiscsak szó esik erről a feledésre ítélt ünnepségről, bár mindössze egy mellékmondat erejéig: „A bölcső még ma is megvan. Most kilenc éve adta ajándékba Tiszacsécse községe, mikor díszpolgárává választott."

5 (Az igazsághoz tartozik, hogy az ajándékozó nem a község volt, hanem a szülőház akkori tulajdonosa, Bartha Péter, aki az épület padlásán találta meg a Móricz család sietős költözésekor otthagyott holmik között a bölcsőt, és a felolvasás végén adta át az írónak a csecsei emlékházban ma is látható relikviát.) A lényeget azonban az író lánya pontosan ragadja meg: Móricz - aki oly szívesen kalandozik emlékei között - jól érzékelhetően kerül a későbbiek során minden kínálkozó alkalmat, hogy visszatérjen az 1929. június 30-i eseményekre és reflektáljon az ott történtekre. Ezt pedig csak az indokolhatja, hogy az író - utólag értékelve az ünnepség kapcsán szerzett tapasztalatait - összességében kudarcnak ítélhette, ami e körül zajlott, némely dolog önérzetét is sérthette, ezért inkább nem beszélt róluk a későbbiek során. Ha számba vesszük mindazt a főként eszmei hozadékot, amit Móricz ettől az alkalomtól remélt, és szembesítjük az „eredménnyel", akkor érthetővé válik csalódottsága. Mit remélt a szülőföldjén szervezett megemlékezéstől? Mindenekelőtt írói teljesítményének elismerését! A művész számára eredendően fontos, hogy alkotásai minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak, azaz meg tudja mutatni önmagát. Olyasfajta kitárulkozási vágy ez, amelyre az alkotói hiúság vádja is rávetülhet, de józan mértékig ezt hiba lenne elmarasztalni. A józan mérték azonban nem egzakt kategória. Érthető tehát Móricz lelkesültsége, amellyel Orosz Kálmán csecsei református lelkész levelét fogadja, hiszen a felkérés őszinteségében, érdekmentességében nincs oka kételkedni, ráadásul abból a faluból érkezik, amelyet egész életében eszményítő szeretettel vett körül. így válaszol 1928. május 15-én: a legnagyobb megtiszteltetésnek veszem, ami életemben érhet, ha szülőfalum, amelyhez csak a szeretet, a hála s a boldog és szép emlékek zavartalan sorozata fűz, szülőházamat életem ötvenedik születésnapjára ha isten megadná megérnem - emléktáblával jelölje meg."

6 Tehát emléktábla! Az ötlet keletkezéstörténetéről Móricz a következőt nyilatkozta: „- Orosz Kálmán, a csecsei pap a múlt év januárjában levelet írt nekem, amelyben azt mondta, megállapította az anyakönyvből, hogy most leszek 50 éves. Az alispán utasítására arra kért, járuljak hozzá, hogy ezen a napon, Péter Pálkor emléktáblával jelölhessék meg szülőházamat. Én anyám után régi papcsalád maradéka vagyok és nekem nem kellemes semmiféle személyi 5 MÓRICZ Zsigmond: Életem regénye. Bp., Helikon, 19 704. 6 Móricz Zsigmond Levelei I. (MZSL) Bp., Akadémiai, 1963. 270-1.