Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)
Bényei Miklós: Az erdélyi múzeumi gondolat a reformországgyűléseken
múzeum, színház és tanácskozási terem tárgyában a múlt országgyűlésen felterjesztett törvényjavaslat megerősítését. Bár sokan pártolták, az elnök vonakodott napirendre tűzni. 43 Az 1847. november 4-i ülésen mégis felolvasták a feliratot; ezt két nap múlva elfogadták, majd újabb két nap múlva, november 8-án felterjesztették. 44 A felírásban röviden felidézték az 1843. január közepén felterjesztett törvényjavaslatok célját és tartalmát, és hivatkozva az uralkodó jóindulatára, kérték azok mielőbbi megerősítését, többek között azért, „hogy a múzeum oly lelkesüléssel felkarolt ügyének a jelen függő helyzetbőli kivételével, ezen óhajtott intézet a haza közjavára létesülhessen, s a netalán elkedvetlenülhető alapítóknak és ezen közczélra nemes hazafisággal járultaknak is megnyugtatására a felajánlott nagy becsű tárgyak biztos helyre tétethessenek, s közhasználatra minél előbb célszerűen elrendeztethessenek..." 45 Foganatja ennek a felterjesztésnek sem lett. Pedig szinte látnokian megérezték szövegezői, milyen nagy szükség lenne a felajánlott gyűjtemények biztos helyre vitelének. Az történt ugyanis, hogy 1848. november 28-án Kemény Sámuel gróf gerendai házát a fellázadt románok feldúlták, és itt könyvtára, kéziratgyüjteménye is elpusztult. 46 Az erdélyi múzeum gondolata azonban tovább élt, és az ötvenes évek második felében egyesületi alapon, a múzeum és a tudományos társulat funkcióit egyesítve megszervezték, létrehozták az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum-Egyesületet. 47 43 Erdélyi ogy. jkv. 1846-47. MOL F 135. 1. 1242., 1244-1245. 44 Erdélyi ogy. jkv. 1846-47. MOL F 135. 1. 1480., 1500., 1507-1508. 45 Felirat á múzeum, színház és országos terem iránt. In: Erdélyi Híradó, 1847. nov. 25, 758. - A felirat elküldésének másnapján, november 9-én Aranyosszék hasonló kívánatát ismertették: Erdélyi ogy. jkv. 1846-47. MOL F 135. 1. 1533. 46 SZILÁGYI S. i. m. 345. 47 MIKÓ I. i. m. 258-264., SZILÁGYI S. i. m. 345-348.