Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

I. Történeti rész - Szűcs Ernő: Tímárműhelyekből bőrgyárak

Szűcs Ernő: Tímárműhelyekbal borgyárak Néhány felvidéki városban létesített céhszervezet mellett hazánk egyik legrégebbi céhe a debreceni tímárok 1355 körül alapított szervezete volt. Városunkban ez a céh létrehozását követően is mindig erős társulás maradt. Tagjai száma, egészen a múlt század utolsó negyedéig, mondhatni állandóan emelkedett. 1661-ben 88 mester tartozott a debreceni céhhez, 1776-ban 170 személy, 1846-ban 180 mester, 28 segéd és 18 inas, 1850-ben már 3-400 főre becsülték a tagok csoportját. 1852-ben 216 mester, 63 segéd és 29 inas alkotta a céhet, egy évvel később, 1853ban pedig 235, 62, 28 az előző kategóriákhoz tartozók száma. A céheket 1872-ben megszüntették, s az új, a kapitalista gazdálkodásnak jobban megfelelő "Ipartársulatot" hoztak létre. Az ezt követő időkről szóló kimutatások közlik: 1877-ben 197 tímármester, 52 segéd és 20 inas él a városban. Három évvel későbbről, 1880-ból pedig 204 mesterről, 60 segédről, valamint 28 inasról van tudomásunk. Még 1884ben is 193 mester, 19 segéd és 24 inas űzi ezt a mesterséget Debrecenben 1 Mivel magyarázható az iparág ilyen fajta erőssége? Először is a nagyarányú állattenyésztéssel. Ez, különösen a Hortobágy kialakulása után, a legeltetéses állattartás révén hatalmas gulyákat (szarvasmarha), nyájakat (juh), méneseket (ló) hozott létre, illetve tartott el. Bár a kereskedők az állatok nagy részét eladták, de a helybeliek jelentős húsfogyasztása, illetve az elhullott állatok bőre döntő mértékben biztosította a tímárok nyersbőr szükségletét, nem is szólva a más vidékekről beszerzett nagy mennyiségű feldolgozható bőrről. Ezt segítette elő a város fejlett húsfeldolgozó ipara is, amely korántsem csak a bőrfeldolgozó ágazatokat (varga, tímár, csizmadia, szűcs, szíjgyártó, stb.) hanem a szappanfőzést, a fésűs mesterséget is megalapozta, tehát többféle mesterség fejlődését is lehetővé tette. Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy a környék sziksós vize ösztönzőleg hatott a bőrkikészítés folytatására. A debreceni tímármesterségre a XIX. század végéig a kézműipari termelés volt a jellemző. Századunk elején azonban megjelentek a bőrgyárak a gazdasági rendszernek megfelelő tömeggyártási eljárásaikkal * A feldolgozás első változata megjelent a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XXXIII. számú könyvében. Debrecen 1996. (243-264. o.)