Nagy Pál - V. Szathmári Ibolya szerk.: A debreceni tímármesterség történeti emlékei (Karcag, 1997)

III. Vallomások - Ötvös László: A vallomások elé

pont utalja át a pénzt. Ezen a munkán minimális volt a haszon, az adóteher nagy volt. így a kényszer is rávitte az embereket, hogy olyan bőrt is feldolgozzanak, ami nem a kiutalás során került a mester birtokába. Ezeket a bőröket általában felibe készítettük ki. Ezzel a szabálytalansággal is csak kis mértékben javítottunk helyzetünkön. A sertésbőrök kiutalása a háború befejezése után megszűnt, nem adtak már sertésbőrt, hanem különböző állat bőröket, ekkor dolgoztunk fel lóbőrt is. A bőrök szabad vásárlása 1947 közepéig állt fent, de már az új rendszer is behozta az ú.n. tervgazdálkodást, ami alapján kaptunk csekély kiutalást, amivel szintén a Bőripari Központ rendelkezett. Ennek csekély volta rákényszerítette az embereket, hogy feketén is dolgozzanak, hogy fenntudják tartani a működésüket. 1947 után, amikor Nagy Ferenc és a Kisgazdapárt háttérbe szorítása, a Rákosi szalámi taktika kezdte felszámolni a Kisgazdapártot, a Szociáldemokrata Pártot, ez már előremutatta, hogy a kisiparosok jövője nincs. Ez eredményezte azt, hogy a kisiparosok a meglévő anyagi eszközeiket átmentették más formába, így aranyba, dollárba. A kiutalásokat is fokozatosan csökkentették, hisztériát keltettek, hogy a tímárok milyen ellenségei a dolgozóknak. A tímármesterek nagyon fontosnak tartották, hogy a termelés jó körülmények között történjen, ezért elsősorban a jól felszerelt műhely építésére törekedtek, ezért volt az, hogy a műhely sokkal gazdagabb volt, mint a lakás. A Bundi utcai műhely a háború utolsó éveiben épült, és már 1945-ben készen volt, és ott volt az egyszoba-konyhás lakás is! Nem törekedtünk luxus lakásra, elsősorban a jövőt megalapozó műhelyt csináltunk. A felépült szép műhelyben 46-47-ig tartott a nyugodt munkavégzés. Egyre gyakoribbá váltak a gazdasági rendőrség zaklatásai. Ki voltunk téve az éjszakai órákban történő ellenőrzéseknek, amikor is felmérték, hogy a kimutatás szerinti mennyiség van-e a műhelyben, esetleges többlet mennyiség komoly szankciót eredményezett volna. Édesapám sorsa nagyon rosszul alakult 1948-ban, pontosan már nem tudom a hónapot és a napot, amikor nagy razziát tartottak nálunk, és nem csak a műhelyt, hanem a lakást is felforgatták. Ekkor találtak nálunk kis mennyiségű aranyat és dollárt. Ekkor elvitték édesapámat és internálták, minket két nap múlva a lakásból is kiköltöztettek. Édesapám iparengedélyét nem is kellett beadni, mert kb. 3 évet töltött internálótáborban. Először Tarcalon, majd az uzsai kőbányában dolgozott. Szabadulása Nagy Imre hatalomra kerülésekor, Rákosi háttérbe szorítása után, a munkatáborok felszámolásakor történt. Én a tanult mesterséget, a tímár szakmát nem tudtam tovább folytatni, először a Hajdú megyei építőiparban dolgoztam, mint segédmunkás, utána mivel a vasút toborzott munkásokat, így kerültem a vasúthoz, vasúti átrakó munkásnak Záhonyba. Mivel munkámmal meg voltak