Krankovics Ilona szerk.: Debreceni festett pergamenkötések (Debrecen, 2002)

Ádám Ágnes: A pergamen szerepe a középkori könyvkötéstechnika történetében. A pergamen kéziratok ismételt felhasználása

A restaurátor általában a könyvtárost, muzeológust, történészt megelőzve elsőként fedezi fel ezeket a 'rejtelmeket'. Ez ugyan a hivatásukkal járó privilégium, viszont nagy felelősség hárul rájuk az előkerült dokumentum épségben történő megmentésében, megőrzésében. A feleslegessé vált pergamen kéziratlap vagy lapok felszabdalt részei egy könyvben mindig meghatározott helyen bizonyos funkciókat láttak el. Hol helyezkedtek el és mik ezek a feladatok? Számos jó példa akad ennek bemutatására, de különösen minta értékű a 324-es számú latin kódex (Cod. Lat. 324.), amelyből 21 darab kéziratos töredék került elő különböző helyekről. (1. fotó) Szerencsés eset, ha a felvágott darabokat azonos köteten belül helyezték el a régi korok könyvkötői. Ennek a kódexnek az íráshordozó anyaga papír. Az ívekre a hajtogatás miatt elég nagy mechanikai terhelés esik, ezért a könyvkötők az ívfüzetek éleire keskeny pergamencsíkokat helyeztek el. (2. fotó) Ezek védelmi célokat szolgáltak, megerősítették a fűzést, egyben megakadályozták, illetve lassították a papír beszakadását. A kötéstechnikában fontos szerepe volt a könyv gerincének a kasírozása is. (1. ábra) A bordaközöket szélesebb szalagokkal borították be, amelyek gyakran betöltötték a betáblázócsík szerepét is. A szalag gerincen túlnyúló végeit leragasztották a táblákra, így fokozták a kötéstábla és a könyvtest közötti kapcsolat tartósságát. (3. fotó) Néha egészen érdekes megoldású gerinckasírozásra találhatunk. Két fésűfogasra szabott, fogaikkal egymás felé fordított darabbal erősítették meg a könyv gerincét. (1. ábra) Az ábrákat rajzolta: Ördög Edit