Krankovics Ilona szerk.: Debreceni festett pergamenkötések (Debrecen, 2002)

Érdi Marianne: Egy dob pergamenjének restaurálási problémái

A megkeményedett zselatinfilmet szárazon letisztítottam a hólyagról és a pergamenről. Acetonnal zsírtalanítottam, majd finom csiszolópapírral kissé felbolyhoztam a felületeket. A pergamen megnedvesítésére a dobot Gore-tex szendvicsre fordítottam. 2-3 óra elteltével puhult fel annyira, hogy a szakadási szélek majdnem összeértek és kisimultak. Nagyon lassú, szakaszos ragasztási procedúra következett. Mivel egy-egy ragasztás alatt is száradt annyit a pergamen, hogy a részek nem illeszkedtek kellően, minden szakasz után visszatettem a Goretex szendvicsre pár percre. Ez nem okozott elváltozást a már megragasztott részeken, viszont kellő nedvességet biztosított a pergamen és az alátámasztó hólyag többi részén. Vigyáztam arra is, hogy a melegen tartott zselatinoldat mindig ugyanolyan sűrűségű legyen. Úgy gondoltam, hogy még lassabb száradást kell biztosítanom a pergamennek. Ezért a dobot csak egy üveglapon lévő Vetexre borítottam rá, majd visszahelyeztem bele a súlyokat. A szívópapír talán túl hamar veszi fel a nedvességet a bőrből, ezért az amúgy is gyorsan száradó pergamennek ebben az esetben ez nem tesz jót. A Vetex lassítja a pára távozását, megvédi a bőrt az üveglap fényes felületével való közvetlen érintkezéstől. Az üveg a sima keménységet adja préseléskor. Megbeszéltük, hogy a helyiségben párásító berendezést működtetünk és két hétig nem bolygatjuk a tárgyat. Ez a módszer sem vált be. A dob pergamenje ugyanúgy összehúzódott mint előzőleg, de olyan erővel, hogy a kiegészítő hólyagot - amihez most mindenhol hozzáragadt - két helyen is elszakította. Be kellett látnom, hogy bármennyire is csábító az elszakadt élek összeillesztése nedvesítés után, ez az út nem járható a pergamen dobról való lefejtése nélkül. Nem tértem el az eredeti célkitűzéstől, hogy a tárgyon egészítsem ki a szakadást. A pergamen nem bírt volna ki mégegy nedvesítési procedúrát deformálódás nélkül. Tartani lehetett attól is, hogy a szétnyílt szakadások továbbrepedhetnek a zsugorodás következtében. El kellett fogadnom, hogy a szakadási szélek szárazon nem összeilleszthetőek, tehát az ott lévő 2-3 mm-es hiányt ki kell pótolni. Erre a célra kitűnően megfelelt az első ragasztás előtt már elkészített, formára szabott, színezett pergamencsík. Ragasztási próbákat végeztem egy pergamendarabon zselatin+Planatol

9 különböző arányú keverékeivel. A Planatol jó irányba befolyásolja a ragasztás rugalmasságát, kötési idejét és a kötés erősségét. A zsírtalanított és csiszolóvászonnal felbolyhozott felületre hígan és melegen vittem fel a ragasztóanyagot. Ekkor a pergamen maga száraz, csak annyi nedvesség éri, amennyit a ragasztóból felvesz. Tehát fontos a hullámosodás megelőzése érdekében a felület préselése addig, amíg a megfelelő kötésszilárdság létre nem jön és a ragasztóból felvett nedvesség el nem távozik. A próbák során a zselatin+Planatol 4:1 arányú keveréke bizonyult a legstabilabbnak. A dob pergamenjéről szárazon lefejtettem a hólyagot és a zselatint, az előző ragasztás maradványait. A felületeket zsírtalanítottam, felbolyhoztam, majd elkészítettem a ragasztókeveréket. A kiegészítő pergamencsíkot - az előkészítés után - becsúsztattam a szakadáson át a dob bőre alá. Először az egyik oldalára ragasztottam fel, szakaszosan 5 lépésben, mindegyik között 10-15 perc kötési időt hagyva. Mindkét ragasztandó felületet megkentem, majd ujjal összenyomva tartottam addig, amíg meg nem győződtem róla, hogy mindenhol megfelelő a 9. SPELTZ, A.: Der Ornamentstil, Ornamentverlag, Berlin, 1912, 707 p.