Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)

A tanári katedrán

utóbbihoz nincs tankönyv; a III. osztály tankönyve eltér a tan­tervi követelményektől; a IV. osztályban csupán heti egy órá­ban van földrajz. Mindezekhez a szemléltető eszközök is hiá­nyoznak, néhány térkép beszerzése elengedhetetlenül szüksé­ges.™ Tankönyvek tekintetében a helyzet az 1925/26. tanévre sem változott, de ekkorra már kialakította az időközben ötévesre emelt tanítóképzőbeli földrajzoktatás tanmenetét. Az általa készített tanmenet szerint az első osztályt a fizikai. és csillagászati földrajzzal kezdte. A második osztályban em­berföldrajzot és Európa leíró földrajzát tanulták. A harmadik osztály tananyaga a Közép-Duna medence és a történeti Ma­gyarország földrajzát ölelte fel, s negyedik osztályban követke­zett a szülőföld ismeretének és a földrajztanítás módszerének oktatása. Öráin diapozitív vetítőgépet használt, a kirándulásokat fi­zikai földrajzi és csillagászati megfigyelésekre használta fel, a katonai térképolvasást is tanította.' 1 Sarudy Ottó tanulmányi főigazgató az állami felügyelet ré­széről 1926-ban teljes megelégedését fejezte ki a tanítási mód­szere és eredményei felett. Kifogásolta azonban a tankönyvek hiányát és a jegyzetek alapján való tanítást. Felhívta az inté­zet figyelmét, hogy a tanítójelölteket készítsék fel a tanyai osztatlan iskolában való munkára. Az éppen akkor megjelent hortobágyi népdal gyűjtését országra szóló példamutatásként értékelte. 72 Nyilván a főigazgatói látogatás következménye volt, hogy az 1926. évi tavaszi kirándulást egybekapcsolta az egyik tanyai iskola meglátogatásával. Június 14-én a harmad- és negyed­éves növendékeivel meglátogatta a debreceni határban levő nagyhegyesi — osztatlan, egy tanerős — tanyai iskolát, ahol 70. TREL. II. 8. a. 1923. szept. 13.; II. 8. a. 5. sz. 1924. okt. 29.; II. 8. a. 1925. szept. 9. 71. TREL. II. a. 5. sz. 1925. okt. 16.; II. 8. a. 4. 1925. nov. 6.; II. 8. a. 3. 1925. nov. 16. 72. TREL. II. 8. a. 1. 1926. máj. 26.

Next

/
Thumbnails
Contents