Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)
Tudományos működésének kezdetei
Ecsedi István 1913. febr. 22-én olvasta fel székfoglaló előadását, amelynek címe: ,,A földrajztanítás haszna és pedagógiai fontossága" volt. A földrajztudomány történetének vázlatos ismertetése után összefoglalta a földrajz tárgyát és célját. Érintette a felszínt formáló geológiai tényezőket, részletesen tárgyalta a földfelszínnek, a talajnak, a víznek és az éghajlatnak az emberi civilizáció kialakításában vitt szerepét. Végső összegezése szerint a földrajzi kutatások célja az ember és környezete egymáshoz való viszonyának felderítése, „A jól képzett geográfus sohasem lehet egyoldalú; tudománya az összes, a természettudomány, a társadalom- és történettudományok felett széles áttekintést nyújt". A földrajz tanításának pedagógiai célját abban látta, hogy a néptanítók feladata, tanítványaikat a szűkebb környezetből kiindulva rávezetni a hon megismerésére és ezáltal neveljék a haza szeretetére. ,,A nemzeti kultúránk, a jövő társadalmunk, a néptanítók kezében van letéve" — fejezte be fejtegetését. Előadásának illusztráló példáit a már akkor komoly elmélyüléssel folytatott néprajzi kutatásaiból merítette. Az építkezésről szólva megállapította, hogy a nép lakóházának anyagát és formáját a táj földrajzi adottságai alapvetően meghatározzák, de a sokféle alakváltozatot a történeti élet és a gazdálkodás hozza létre. 23 A nagy, tudományos apparátussal felépített székfoglalója a vele egyidőben megválasztott fiatal tanártársáéhoz hasonlóan a kollégák körében elismerés helyett inkább gúnyos reflexiókra adott okot. Kartársával, Kovács Istvánnal együtt ketten képviselték a tanári karban az egyetemi végzettséget. Idősebb tanártársai református papokból lettek tanárokká, különösebb pedagógiai előképzettség és felkészültség híján, mégkevésbé tudományos ambíciókkal. Volt tanártársának — akkor már a nagyváradi ref. tanítóképző igazgatójának — maliciózus hangú reflexiója szerint a fiatalok „legnagyobb és legmodernebb tu23. Tan. képz. ért. 1913. 19—30.; Veres I. 1931. 30.
