Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Szemelvények, dokumentumok

Különös hálával tartozom két-három írónak, akik akkor álltak mellém, magam előtt, amikor erre legnagyobb szükség volt. Szívesen ideírnám a nevüket, ha nem félnék, hogy ártok nekik. Egyikük nevét, a Gulyás Pálét, tudom, ideírhatom. Amikor teljesen elvonultam a nyilvánosság elől, az ő bírálata hívott vissza. Mellettem és ellenem volt barát. Igénytelen ember vagyok, megélek kenyéren és vízen; de kenyérre és vízre szükségem van. Az ő barátsága kenyér és víz volt számomra. Örülök, hogy folyóiratom első évfolyamát az ő nevével zárhatom, akinek e folyóirat minden sora a szívügye volt. (A Tanú első éve) Régi tervem, hogy a magyarság sorsára és feladataira vonatkozó nézeteim rövid kátéba foglaljam össze. A tételek lassan ki is bontakoztak bennem, de hiányzott a végleges megfogalmazáshoz szükséges hangulati alkalom. Debreceni látogatásom alatt, baráti beszélgetések melegéből sistergett elő az itt közölt írás. A magam véleményéhez a város megőrzött lelke keveredett benne: ezért neveztem el Debreceni Káténak. Midőn Debrecennek átadom és visszaadom, író és népe szorosabb szövetségét pecsételem meg vele. (Jegyzet a Debreceni Kátéhoz Új Vetés, 1933j A kéziratra feljegyezte: „írtam Gulyás Pál rabságában 1933. október 31. én, a rejormááó ünnepén. " Mindenszentek körül egy hetet Debrecenben töltöttem; nem vittem le munkát, csak a Tanú új évfolyamának bevezetőjét akartam ott lenn megírni; összefoglalva a legszükségesebbet, amit népe sorsáról minden magyarnak tudnia kell. Itthon egész nap hallgatok, Debrecenben egész nap beszélgettünk, talán ez az oka, hogy a cikk is kérdezni s felelgetni kezdett. Még meg sem írtam, már fel kellett olvasnom (Debrecen az a város, ahol a Pilvax kávéházból egy-két asztalka csodálatos módon fennmaradt), de még fel sem olvastam, s frissen elkeresztelt Debreceni káté már néhány egyetemi hallgató zsákmánya lett, akik lapjukban nagy bátran ki is adták. A lapot a diákszervezet letiltotta, a diákokat kérdőre vonta, majd felmentette. így bodrozódott fel írásom mögött az első szerény mozgalom. (A Tanú Mozgalom rovatának bevezetőjében, 1933) Móricz Zsigmond írja valahol, hogy Debrecen, amelyet szeretett, sosem értette meg őt, s Budapest, amelyet nem szeret, felkarolta. Velem fordítva történt... Engem Debrecen értett meg, s ha van hely az országban, ahol azt, hogy író vagyok nyilvános, közérdekű dolognak érezhettem., az Debrecen volt. Innen támadt első tárgyilagos bírálóm, s itt karolták fel elejtett folyóirat-tervemet is. Az új folyóirat, a Válas^ elsősorban debreceni írók alkotása, akik nem engedték,