Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Szemelvények, dokumentumok

VIII. Szemelvények, dokumentumok 1. Debreceni káté Mit kell tudnia minden magyarnak a koráról? A tizenkilencedik század eszméi abba a tévhitbe ringathattak, hogy a történelem a népek biztosító intézete s a föld javai ezután állandó hatalmi kvóták szerint kerülnek kiosztásra. A Népszövetségben ez az állandósított történelem állította fel központi hivatalát. Csakhogy a mi századunk nem ismeri el sem a Népszövetséget, sem a népek önrendelkezési jogát, sem a védtelenül hagyott lelki és fizikai határokat. A nemzetek életformát cserélnek, sorsuk mint felfrissített seb kiújul, a világ status nascendi-állapotba kerül, nemzeti és nemzetközi jelszavak alatt megindul a népek lökdösődése, a kiválóakat nem lehet érzelmes érvekkel elriasztani a hatalomtól s a kiselejteznivalók a betegek jogán nem könyöröghetik vissza magukat az életbe. Mit követel e% a kor a magyarságtól? Ez a kor, mely feloszlatja a hajléktalan népek menhelyét, azt akarja tudni, hogy melyik él és melyik haldokol. A magyarságnak be kell bizonyítania, hogy nem szakítja szét a csontjain átsüvÖltő változás. Az elkerült vagy tiszteletben tartott ázsiai tehetetlenség nem véd meg többé, helyt kell állanunk. Valószínű-e hogy a magyarság helytfog állani? Nem valószínű. A valószínűség számtani fogalom, hiányzik belőle a számokkal megfoghatatian: a heroizmus. Az észérvek aránya a magyarság ellen szól. Vezértelen, fertőzött, kalandokban kifárasztott nép, — égő bunda alatt alszik, s ha felugrik, saját égésének csinál csak szelet. Miért kell mégis erőltetnünk a helytállást? Mert így kívánja életünk méltósága, a testünkben szálló sors s az elszántságot kedvelő idő. A történelem népekben él és népekben gondolkozik, népével az egyén földi halhatatianságának is vége; semmiféle nemzetközi megváltás sem