Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Németh László és az Alföld

értelemben gondolja-e a stradfikációt, vagy strukturalista alapon képzeli az egyes társadalmi csoportok rétegződését egy közös értékrendszer mércéje szerint? A hagyományos társadalmi szerkezet változásairól, a klasszikus értelemben vett munkás- és paraszd osztály átalakulásáról, az értelmiségi társadalomról, mint reális szociológiai képződményről már az 1960-as években, mint megvalósult fejlődési lépésről beszéltek egyes nyugati tudósok, élükön a francia Raymond Aron-nal, Alain Touraine-nel. Teóriájuk szerint az uralkodó osztály hatalmi bázisa nem a tulajdon többé, hanem az ismeretek és az információ monopóliuma, s a munkavállalók közül egyre kevesebben végeznek fizikai munkát. Az új vezető osztályt nevezhetjük technobürokratáknak, de mivel tőlük várható az innováció, értelmiségi szerepet töltenek be. A fejlett országok társadalmi szerkezetének gyökeres változását természetesen a szocialista országokban nem ismerték el, továbbra is a kapitalista társadalmak tömeges proletarizálódásáról, mint törvényszerű folyamatról beszéltek. Persze Németh László nem egészen a nyugati fejlődés formációra gondolt, annál kevésbé, mert az új értelmiségi osztály, a technobürokrácia a kizsákmányolás társadalmából az elidegenedés társadalmába helyezte át az emberi életet és tevékenységet. Ami pedig a szocializmussal való azonosulását illeti, az nem a „létező" szocializmus volt. Már csak annak a gesztusnak a logikája szerint sem, hogy legvitatottabb könyvét, a Kisebbségben-t később ugyan némileg korrigálta, de nem tagadta meg... Kis Pintér Imre azzal a kérdéssel indítja elaborátumát,

29 vajon Németh regényírónak vagy esszéistának jelentősebb? (S a drámaíró? B. E.) A vitát persze nem hajlandó eldönteni. Ez voltaképpen álkérdés, de olyan felkészült, érzékeny irodalomtudós előadásában, mint Kis Pintér, rendkívül tanulságos. Idézi Németh Lászlót, aki szerint az esszé volt az ő „legfolyamatosabb" műfaja. 1980ban azonban még nem volt minden munkája kiadva, s nem is látszott elérhetőnek. Kiss Pintér közben érdekfeszítő módon felidézi Babits és Németh vitáját, s megállapítja, hogy Németh végletes természet volt, aki „kritikáiban is író. Aki a közösség létproblémáit is önmaga erkölcsi üdvösség ügyeiként tételezi, akinek ennél fogva a kötege is önmaga. " Elhitte magáról (amit talán még Ady sem merészelt), hogy egyedül képes egy nemzetet nevelni, sőt Európát is meg tudja szólítani. Kétségtelen azonban, hogy hatása az Adyéhoz volt fogható, nyugtázza a szerző. Művei nagy műfaj tömbjei közül mi a regényeket tesszük a fő helyre, mert úgy véljük, Európának csak regényei által tudott üzenni, s ez így lesz ezután is. Az esztétikai minőség ugyan immanens érték, nem vélemények szavatolják, de nem közömbös, hogy olyan tekintélyek, mint Gabriel Marcel, egy levelében a legnagyobb európai regényírók közé sorolta.

3 Esszéi közül a nem magyar tár29 Kis Pintér Imre: Németh László és démonai, uo. 36-42. 30 Gabriel Marcel két levele, uo. 108-109