Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa (Debrecen, 2006)

Író és város szövetsége 1931-1944

is hitet tegyen azok mellett a társai mellett, akiket ő méltatott először igazán, úgy, amint Gyulai Pálfelfedezte Petőfit és Arany igazi nagságát. ' 1 Az estet az Ady Társaság elnöke, Ady Lajos nyitotta meg. „Meggyőző érvekkel szállt szembe egyes irodalmi fórumok azon felfogásával, hogy a% irodalomnak meg kell ma­radnia a régi, kitaposott utakon... " n Ezután Juhász Géza olvasta fel ismertetését az új írói nemzedékről. „Hangoztatta a% új irodalom önállóságának szükségességét, mert a Nyugat 'művészi szabadelvűsége ' nem mutatkozik termékeny elvnek a legújabb generáció számára. ' A meghívottak sorra dobogóra léptek a Déri Múzeum dísztermé­ben. „Németh László 'Hogyan lettem kritikus?' címen szubjektív írói vallomásokat olva­sott fel írói pályájáról, melyben az Örök kritikus kedvesen, fölényes szatírával megrajzolt portréját a kor irodalmi viszonyait jellemző részletekkel festette alá. ' A Más beszámoló szerint „Németh László vallomásszerű felolvasásában a lélek benső erejét megmutató vilá­gos önvizsgálat és felelősségvállalás (...) ragadta meg a közönség lelkét. ' Végül: „De ta­lán legmélyebben hatott Németh László önvallomásszerű tanulmánya: Hogyan lettem kriti­kus? A fiatal író vergődéseit, belső vívódásait és külső harcait drámai mozgalmassággal fel­táró előadás gazdag esemény volt mindenki számára. " 6 A Déri Múzeum díszterme 11 Mit jelent az Ady Társaság vasárnapi ünnepélye? Db. 1931. nov. 29. 4 12 Az új írói nemzedék az Ady Társaságban. Db. 1931. dec. 1. 3 13 Hatalmas sikert aratott a Ady Társaság irodalmi estje. DFU, 1931. dec. 1. 5 14 lásd 12. sz. jegyzet 15 Hatalmas siker kísérte a fiatal magyar írók és költők debreceni bemutatkozását. Debreceni Újság­Hajdúföld (a továbbiakban DÚ-Hf.) 1931. dec. 2. 3 16 lásd 13. sz. jegyzet

Next

/
Thumbnails
Contents