Nyakas Miklós: Az „ismeretlen” szerencsi kiáltvány (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 7. Debrecen, 2006)

A kiáltvány és a dunántúli események. Hadászati és diplomáciai célok

küldött, amelyek nyilván azonosak voltak a dunántúli nemességhez, illetve Sopron megyéhez írt levelekkel.

57 Milyen eshetőség volt arra, hogy Dunántúlon a rendek Bocskai ügye mellé álljanak? Nos, az általános közhangulat erősen hasonlíthatott ahhoz, amely Felső-Magyarországon uralkodott. Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei tele vannak a vallon zsoldosok okozta károk emlegetésével, s a hajdúk elleni végzések is megegyeztek az ekkortájt hozott országgyűlési törvénycikkek által elvártakkal. Némethy Gergely fellépésekor tapasztalt magatartás pedig azt mutatta, hogy a dunántúli nemesség megfelelő katonai sikerek láttán hajlamos volt Bocskai ügye mellé állni. A Dunántúl kettős szorítása azonban Bocskai előtt is világos volt, amelyre hivatkozik is a török előtt. Politikai bölcsességére, a magyar nemzet egészében való gondolkodásra vall, hogy a török-tatár csapatoknak nyomatékosan hangsúlyozza; Dunántúlon a fosztogatástól tartózkodjanak, s mindezért majd az örökös tartományokban kárpótolhatják magukat. Bocskai, Kátay és Péchy érvelése, amelyben a magyar nemzet közös érdekeire hivatkoztak, s nyilvánvalóan utaltak a Szent Korona tanra is, az adott helyzetben bizonyára nem volt hatástalan.

39 Ezt tették a magyar rendek nemsokára a szerencsi gyűlésen a hajdúknak adott, sajnálatos módon történetírásunkban eddig figyelem nem vett ígérvényükben,

60 s ezt tette Bocskai politikai végrendeletében is.

61 Még a sok szempontból kényes helyzetben lévő özvegy Nádasdy Ferencné, Báthory Erzsébet esetében is feltehető, hogy a Sopron vármegyében nagy befolyással rendelkező, de rokonai kapcsolatai révén Bocskai táborában is érdekelt, később tragikus véget ért asszony valamilyen módon együttműködhetett Némethy Gergely hadával. A soproni császári57 Nagy L i.m. 273-274. 58 Turbuly Éva: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. II. 1595-1608. Sopron, 2002. Hajdúkra, kóborló fegyveresekre: 132., 493., 498., 504., 601. sz. regeszta; vallonokra: 24-28; 116, 117,126 127, 142, 206, 231, 243, 261, 269, 345, 362,405,406,410,411,413,417,421. sz. regeszta 59 „Én is igaz magyar vagyok, kegyelmetek atyjafia és vére, tagja, az kegyelmetek javát nem külömben kerestük, mint az magunkét...". 60 „ha a „vitéz hadnagyok" az alattuk valókat is a haza javára szoktatják, tanítják, akkor a rendek azokat „a mi véreinknek, tagainknak, barátunknak" fogják „nagy böcsölettel tartani". MOE. XI. 874 - 877. Bp. 1899. Pótlék. 61 A magyarországiakat arra inti, hogy az erdélyieket „tartsák ő atyjokfiainak és ő véreknek, tagoknak". Magyar gondolkodók. 17. század (vál. Tarnóc Márton) Bp. 1979.9-22.