Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)
A hajdúság kialakulása
hajcsár réteg alakult ki, amelynek társadalmi közegét elsősorban a tágas határú, a szarvasmarha kereskedelemben érdekelt alföldi mezővárosaink adták, s e réteg is elsősorban az itteni elszegényedő, zselléresedő jobbágyságból alakult ki. Szinte bizonyosan állítható, hogy e kemény életformához szokott, edzett emberek már a kezdet kezdetén is értettek a fegyverforgatáshoz, noha foglalkozásuk elsősorban a tenyésztésben, az őrzésben és piacra hajtásban állott. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a szarvasmarha ebben az időben az egyik legértékesebb vagyontárgy is. Nem véletlen az, hogy a régi magyar nyelvben a marha szó egyik jelentése érték-, vagyontárgy. A kor erőszakoskodásait, közbiztonsági viszonyait ismerve érthetővé válik, hogy a szarvasmarhák őrzése, piacra hajtása nemcsak a hagyományos szakértelmet követelte meg, hanem szükség esetén a fegyver forgatását is. A formálódó hajdúság életformája szoros szálakkal kötődött az alföldi mezővárosaink parasztpolgárságához, hiszen e térség természeti adottságainál fogva is szarvasmarha-tenyésztésünk egyik legjelentősebb központja volt. így akkor, amikor a magyar országgyűlések a 15. század végén megszigorították a magyar szarvasmarha-kivitelt, ez nemcsak a mezővárosi parasztpolgárság ellen jelentett támadást, hanem válságba sodorta a hajtóhajdúk egyre jelentősebb társadalmi rétegét is. A magyar hajdú elnevezés ugyanis nagy valószínűség szerint nem délszláv eredetű, mint korábban sokan gondolták, hanem a magyar hajtó (hajcsár) szóból eredeztethető. Nem véletlen tehát, hogy 1514-ben Dózsa György seregében az alföldi mezővárosaink módos parasztpolgársága mellett ott találhatjuk a hajdúkat is, akik eddigi életformájukból is adódóan a felkelő sereg katonailag legértékesebb részét alkották. Nem véletlen az sem, hogy a parasztháború leverése után, a megtorló 1514. évi országgyűlésen törvénycikk született a hajdúk „megrendszabályozására!" 42 1514. évi LXI. tc Marhapásztorokul jóhírű embereket s nem másokat kell tartani. Továbbá megállapítottuk, hogy jövőre a marhák vagy barmok őrzése céljából a mások földén sem parasztnak, sem szabad vagy más királyi városnak mezei házakat vagy kalyibákat, vagyis közönséges szóval szállásnak nevezett kunyhókat állítani és tartani nem szabad, hogy ilyen módon a hajdúk gonoszsága megszűnjék és véget érjen. 1. § Ha pedig a nemesek saját földeiken ilyen házakat találnának, mindamellett feleséges és olyan őröket kell ott tartaniok, a kik jó hírűek és tisztességes állapotúak, nehogy az ő gonosz cselekedeteik miatt valaki rosszat szenvedjen. 2. § A polgárok és más parasztok is, saját földeiken és területükön ugyanúgy kötelesek cselekedni.
