Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

Függelék

Ditsősséges első Leopold uralkodása alatt lett vissza meneteléig Bihar Vármegye, kormányoztatván ezen fejedelemségtől, a' Könyörgök Jussainak meg erőssitésére szolgáló nevezetes idő szakokban, így mint 1596 eh Prágai Kötéskor, 1691 ben költ többször említett boldog emlékezetű Leopold alatt költ Szent kötés Levele a' feje­delemséghez tartozott, mert ellenben azon közönségek el nyomattatásával Törvény­tevő hatalmunk s az Erdélyi Fejedelmek alatt költ Törvényünk s Diplománk Szent­sége a' fent bőven említett két Haza között Törvénye volt, Szent edgyezések Tör­vénye ellen kegyetlenül tapodtatnék tehát, hogy a' ki nevezett könyörgő felek, tör­vény szerént való jussok, 's Szabadságok keresésében ne tsak negáltassanak, hanem még a' Nemes Magyar Haza részre hajtani nem tudó, 's igazságot követő Atyai védelmében, Atyafiságos szeretettel, s buzgó indulattal ajánItassanak is, ezt nem tsak szükségesnek, hanem el kerülhetetlennek lenni véli, ezen a' Könyörgök Kérésének, el intézésére ki rendelt Deputatio. 2 MEGYEI ÉRDEKELTSÉGŰ OKMÁNYOK 2/1 BIHAR VÁRMEGYE HATÁROZATA A KÖZBIZTONSÉG ÉRDEKÉBEN VÁRAD, 1609. MÁJ. 26. MOL EL Fasc. A. No. 13. Reposit 33. Szalonta Mi Bihar Varmegei Wrak es Nemessek mindeneknek, de Kiváltképpen a fekete Keöreös mentében lakó minden falubeli Biroknak, Polgároknak, es minden rendek­nek, az kik Zalonta taian laknak, es az Teöreöknek sachioltak, Keözeoteönkeott es io akaróinkat. Mivel hogi mostan mindenfele gonosz teveő Emberek (vannak?) keözeötünk, ugi mint Praedalók, lopók Pajkosok Chiavargo latrok, Haiduk, es ezek­nek parttartói es gazdái feolette el arattanak, elannira hogi az Jámbor ember, nem hogi sehon iarhatna miattok de megh Hazában is alig maradhatott: efféle latroknak azért Kergetesere megh fogatasara, es az megh büntetésére, mi , vagi Vitézeink kezében való hozására wagi Küldésére biztuk az witezleő Eghri Istvánt es Jote Gergeli Uramékatt, az eő Kegmek Capitansaga alatt való Vitézekkel eggiuth. Hadgiuk azért ti nektek es paranchioljuk feietek ioßagtok Tisztessegtek el veßtese alatt, hogi valahol efelé gonoß teveő Emberekett hallotok es tudtok wagi penigh

Next

/
Thumbnails
Contents