Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

Várad két ostroma közt 1660-1692

érdekelt volt, amely összecsapásokra adott okot a kallói katonákkal is. Ez a békeidőre is jellemző állandó katonai készültség, vigyázás és a török portyákkal való összecsapás egyik magyarázata annak, hogy a végváriak gyakran csaptak át török területre is. Ez azonban csak az egyik ok, és talán nem is a legfontosabb. A végvári katonaság hódoltsági tetteit ezen kívül több tényező is magyarázza. Mindenekelőtt ki kell emelnünk a magyar katonaság általános fizetetlenségét. Ez közismert, s így csupán azokra a tényekre hívnám fel a figyelmet, amelyek kifejezetten a kállóiakra vonatkoznak. A várva várt fizetés hosszas kérelmezés után 1665-ben érkezett meg, hogy aztán A Várad szerepét részben átvevő Sebesvár a Sebes-Körös völgyében. Afenesi csata után a sebesült II. Rákóczy György útjának első állomása hosszú évekig újból ne kapjanak. 1668-ban a kallói végváriak, a „Lovas és gyalog Praesidariusok közönségesen" levelet írtak Csáky Ferenc kassai főkapitánynak, amelyben arra panaszkodtak, hogy „Harmadik Esztendeje eltölte közelít, miolta ő Felsége erre fizetett", s éppen ezért iszonyatos a nyomorúság közöttük: „Annyira megh szűkültünk, szegényedtünk, hogy közzülünk kinek testi ruhája, fegyvere, Lova és megh patkoltatni való kötczege sinczen." Úgy tudták, a főkapitánynak módjában állam zsoldjukat a