Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

Várad két ostroma közt 1660-1692

tént az 1668-ban Vámospércs táján.

515 Az erdélyiek a váradi basával való alkudozások során a hódoltsági adózást illetően gyakran hivatkoztak arra, hogy inkább ők hódoltassák a partiumi falvakat, mint a magyarországiak. Bánffi Dénes kolozsvári főkapitány 1668-ban a váradi basával folytatandó tárgyalások során a követének adott instrukcióiban a következőket tartotta érdemesnek rögzíteni:

516 Egyébiránt az, mint gyakran már fennforgott, „mi haszna ő nagyságoknak és az török uraknak, iszpahiáknak abban, ha az magyarországiak bitangolják, húzzák vonják őket, hiszen jobb volna hatalmas császárunk hívei (tudniillik az erdélyiek) mi bímók, mint sem ellenségi, kik miatt most is pusztul a szegínség minden nap; más az, ha nekünk is hódolnak, s ő nagyságok békével hadják bírni, mi is megmutatjuk, hogy vérünkkel, fegyverünkkel készek leszünk az szegínséget és az országot oltalmazni, mely nélkül lehetetlen is, hogy az hódoltság békével maradhasson". Az érvelés önmagáért beszél, a basa ezt nyilván jobban megérthette és méltányolhatta, mint a Corpus Jurisra való hivatkozást. A török tiltakozások a magyar végváriak hódoltságbeli tevékenysége miatt egyébként állandóan napirenden voltak, s ez ügyben a váradi basa leveleivel a kassai főkapitányt kereste fel. Nem is az adóztatás ellen volt általában kifogásuk, inkább azért, hogy az észak-magyarországi végvárak katonái atrocitásokat követtek el a falvak, mezővárosok lakosságával szemben, s gyakran kerültek fegyveres összeütközésbe a váradi katonasággal is, annak lovait elhajtották, felverték (azaz meglepetésszerűen kirabolták) azokat. Ezekjobbára a főkapitány tudta s engedelme nélkül történtek. így például 1668-ban a váradi Húszain agát verték fel Bócsnál (Bihar megye), amelyért a török bosszuló hadjáratra készült a szabolcsi hajdúvárosok ellen.

517 Ennek oka abban a közismert tényben keresendő, hogy a végbeli katonaság a zsoldot gyakran hosszú-hosszú éveken keresztül nem kapta meg, amelynek nagyságrendje olykor a kettős számjegyet is elérte. így volt ez például a kállóiak esetében, akik zsoldot 1665-ben kaptak, s 1671-ben már Vér Mihály Csáky Ferenchez. Kalló, 1668. aug. 3. és szept. 6. Hírforrása még a következőket mondta: „Azt is hallotta Somlyai Katonáktul ott Somlyón, hogy rövid nap alatt Kalló allyát is meg nyargallyák". MOL Csáky család központi levéltára. P. 71. F. 265. 119.cs. 516 TMKÁO IV. 434. 517 Vér Mihály Csáky Ferenchez. Kalló, 1668. aug. 14. MOL Csáky család központi levéltára P. 71 F. 265. 119. és Nyakas Miklós: A kallói végváriak és a török hódoltság az 1660-as években. Egy vallatási jegyzőkönyv tanulságai. DME . 1985. 63-75. p.