Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)
A fejedelmi hatalom szolgálatában
megszervezni tehát, hiszen saját jól felfogott érdekük is azt kívánta, hogy Várad erős várára támaszkodhassanak. Legkorábbi, átfogó jelleggel értékelhető adatunk 1614-ből származik, amikor az erdélyi országgyűlés általános érvénnyel rendelte el, hogy „az erdélyi birodalomban lévő és szabad helyeken lakó hajdúság, az mint magok is kívánják, az hajdú nevet letévén, minden állapotjokban az nemességhez tartsák magokat, és az mely vármegyékben laknak, ahoz hallgassanak; az hadakozásnak idején is az vármegye zászlaja, alá jővén az viceispánoktól függjenek" 44 ' A már Bethlen Gábor fejedelemsége alatt született országgyűlési végzés két szempontból érdekes. A Fejedelemség hatáskörébe tartozó hajdútelepeket az illetékes vármegye fennhatósága alá rendelte, s katonai erejükkel is a vármegyei katonaság között kellett megjelenniük, s a vármegye zászlója alatt szolgálniuk, s bíráskodási téren is az alispántól függenének. Erre Magyarországon is történt kísérlet, amikor 1618-ban a hajdúvárosokat az illetékes vármegyék alá rendelték. Ott sem valósult meg, Erdélyben sem. A másik figyelemre méltó rendelkezés, hogy a nemesi vármegye kebelébe történő befogadás feltétele az, hogy a „hajdú nevet" letegyék, mint ahogy ezt saját maguk is kívánják. Tudjuk, hogy a „hajdú" névnek főként nemesi körökben, s a tizenötéves háború után különösen, sok esetben nagyon rossz csengése volt. Bocskai István és kiváltságlevelei viszont a hajdú nevet büszkén, s érdemdúsán emlegeti! Ennek a különös, de érthető kettősségnek Bihar megyei példáját is adhatjuk a vármegye által kibocsájtott, s igen korán, 1609-ből származó végzésében. E határozatban utasították a szalontaiakat, akiket amúgy mellékesen Bocskai István a nekik adott kiváltságlevélben hajdúknak nevez, hogy „mostan mindenféle gonosztevő emberek vannak közöttünk, úgymint prédálók, lopók, pajkosok, csavargó latrok, hajdúk, és ezeknek párttartói és gazdái, felette eláradtanak, elannyira, hogy jámbor ember nemhogy sehol járhatna miattuk, de még házában is alig maradhatott." Ezért az „efféle latroknak azért kergetésére, megfogatására és a megbüntetésére, mi vagy vitézeink kezében való hozására vagy küldésére bíztuk a vitézlő Eghri Istvánt és Jothe Gergely uramékat, az ő kegyelmek Kapitánysága alatt való vitézekkel együtt." 442 A dolog érdekessége tehát ebben a gondolatmenetben az, hogy a 441 Az erdélyi országgyűlés végzése Medgyes, 1614. febr. 23 - márc. 16. EOE VI. Bp. 1880. 416 (9) 442 MOL EL Fasc. A. No. 13. Reposit 33. Szalonta 238
