Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

A hajdúk letelepítése és a második hajdúfelkelés

vesztése és végső fokon a város 1717-ben történt pusztulása.

210 A második hajdúfelkelésnek perdöntő szerepe volt abban, hogy Báthory Gábor kénytelen volt rendezni a kallói kérdést is. Az ügy ugyanis úgy vetődött fel, vállalható - e a magyar királysággal egy újabb fegyveres összetűzés. Kalló vára ugyanis a bécsi béke értelmében magyar királyi fennhatóság alá került, a mezővárosban viszont az adománylevél értelmében hajdúk fészkelték be magukat. Mindez állandó feszültség forrása volt, amelyet Báthory Gábor végül úgy oldott meg, hogy a kallói hajdúknak saját családi birtokát, böszörményt és Pród pusztabirtokot adományozta. „VÁRADTÓL FOGVA ECSEDIG..." A szabolcsi hajdúk letelepítése sem ment tehát simán, s a második hajdúfelkelés történetéből az is egyértelműen kiderült, hogy a hajdúmozgalom a legszorosabb összefüggésben állott a bihari térséggel, mindenekelőtt a már itt élő, s letelepedőben lévő vagy letelepedni készülő hajdúkkal. Amíg a szabolcsi hajdúvárosok esetében eléggé világos, a hogy a kijelölt településekre új, máshonnan, de kétségtelenül a partiumi, vagy azzal szorosan határos hódoltsági területről származó hajdú népesség érkezett,

211 addig a bihari hajdútelepek esetében ez korántsem egyértelmű. Mindenekelőtt feltűnő, hogy nem tudjuk megnyugtatóan időrendbe rakni az Erdélyi Törvénytárban rögzített, fejedelmi telepítésűnek mondott hajdúhelyek keletkezési sorrendjét. Amit a telepítőíeveleknek mondott iratokból leszűrhetünk, az úgy tűnik, jórészt tulajdonképpen a már ott élők jogi helyzetének rendezése, amelyet Bocskai István elkezdett, Rákóczy Zsigmond folytatott, Báthory Gábor pedig a hajdúkkal kötött egyezséglevelében ünnepéVö. Balogh István: Polgár a hajdúvárosok sorában (1608-1717) In:Polgár története, (szerk. Bencsik János). Polgár, 1974. és Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig. Uo. 211 Természetesen itt is vannak szép számmal kivételek; így pl. Hadházon a már említett Mérges Márton, de ilyen a Sillye család is. V.o. Nyakas Miklós: Sillye Gábor - a szabadságharc kormánybiztosa, a Hajdúkerület utolsó főkapitánya. 1817-1894. = HKözl 7. 1980. 73. p. Uő: Hajdúböszörmény Sillye Gábor kormánybiztos tevékenysége és a hajdúvárosok önvédelmi harca 1848-ban és 1849-ben (StudiaOppidorumHaidonicaliuml.) Hajdúböszörmény, 1999. 225 p.