Nyakas Miklós: A bihari kishajdú városok története (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 5. Debrecen, 2005)

A hajdúk letelepítése és a második hajdúfelkelés

nül a fejedelem halála után, s fenyegetésük korántsem volt alaptalan.

172 A vármegyék nemessége és a bécsi béke végrehajtására kiküldött királyi biztosok - Forgách Zsigmond és Dóczy András - mindenekelőtt a szabadságharc után még fegyverben álló hajdúvitézek leszállítását" (a fegyveres alakulatok feloszlatását) szerették volna elérni. Számuk korántsem volt csekély, hiszen közvetlenül Bocskai halála után - 1606 végén és 1607 elején tizennégy kapitány és egy főkapitány vezetése alatt 14 000-nél több hajdú vonult fegyveresen téli szállásra a Tisza-menti megyékbe.

173 A királyi biztosok számára a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a hajdúk zsoldjának kifizetésére pénz nem állott rendelkezésükre. Ettől függetlenül a kiváltságolt hajdúk - a szoboszlóiak nélkül 9254 fő, akik az érsekújvári mustrán is szerepeltek - a szabadságharc után, ahogyan később maguk mondották, szétoszlottak, „ki atyja házához, ki atyafia házához, kinek hol volt helye", s várták, hogy adománybirtokaikat elfoglalhassák.

174 Egyébként a Korponán kelt úgynevezett nagyhajdú adománylevelet Szabolcs vármegye Karászon tartott nemesi közgyűlésén 1606. december negyedikén ünnepélyesen kihirdették, s egyedül Simára tettek birtokbeli ellentmondást. A hajdúvitézek ezzel az aktussal -jogilag legalábbis - birtokaikat elfoglalhatták. Ez azonban korántsem volt ilyen egyértelmű! A fent említett királyi biztosok - Forgách Zsigmond és Dóczy András - ugyanis kíméletlen hajszát indítottak a hajdúság ellen általában, a kiváltságoltak ellen pedig különösen, amely tulajdonképpen a hajdúkiváltságolások megsemmisítését célozta. „...Nem tudjuk honnét indíttatván Forgách Zsigmond és Dóczy András ő Nagyságok elvötték az igaz hajdúságnak jószágait", panaszolták később a hajdúk a felkelés csúcspontján; „dobbal, zászlóval kergettettek, sőt ugyan parancsolatot is adtának eő Nagyságok az kállaiaknak és tokaiaknak, hogy mindenütt kergessenek, fosszanak és öljenek bennünket, úgy annyira, hogy még az prédikációra is fegyverrel kellett mennünk".

175 Miskolci Nagy András hajdúfőkapitány Illésházy Istvánhoz és Thurzó Györgyhöz intézett levelében azt állította, hogy faluról-falura, városról-városra kergették őket, s éppen ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy ..jobb minékünk mind egy lábig meghalnunk, hogy nem mint a magunk nemzete miatt ily nagy gyaláza172 Majláth Béla: A hajdúk kibékítési kísérlete Inánchon 1607-ben. Bp. 1883. 18. old. 173 Rácz István: A hajdúk a XVII. században. I.m. 59/ 174 Uo. 62. 175 Majláth B. i. m. 16.