Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: pávai-kaszával, ha úgy hozza sorja, akár puszta kézzel, tiz körömmel hazát védeni, mert csak ő hiheti magáénak az egészet. Őket kellene hívni, nagyságos uram! Jönne mind egyetlen szavunkra, jönne, aki csak mozdulhat, le a Dunáig! Magyar, szerb, dalmata, még török is... Mondom, hogy eszedet vesztéd! Rongyosokkal és botokkal mennél ágyuk ellen... puszta kézzel rontanál Belgiojosóra, akinek páncélos serege, tömött kamrája van. Elvennénk tőle! Igen! Bottal az ágyút... Hallgason meg, nagyuram... Látta már, milyen erő lakozhat az éhes rongyosokban, ha a mi édes hazánkért és az igaz hitért harcolnak. Pedig még nem ismeri igazán a szegény népet nagyságod. Elsorolom, miként került élőmbe egykor Deli Száva, ki most hadnagyom és cimborám. Csontig áztató hideg őszben együtt ébredtünk vesztett csata után valami redves, büdös boglya odvában. Néztünk egymásra gyanakodva, szólni is próbáltunk, de hiába. Nem értettük, mit mond a másik. Hanem amint tarisznyát bontottunk, mindjárt együtt tudtunk nevetni. Nála is, nálam is: ösztövér szalonna, öreg cipó, mogyoróhagyma. Akkor már tudtuk, valamiről mi atyafiak vagyunk. A tarisznyáról! Mert az is összeköti ám az embert, nagyuram. Ösztövér szalonna, sült bárány, egyre megy most, Balázs. Ha eszed nem így egy-nyómban járna, magad is megértenéd az én gondomat. Itt a tél, öcsém! Mibe öltözteted a rongyosaidat? Mivel tömöd meg a gyomrukat? Öreg cipó, mogyoróhagyma se lesz már kamráinkban... Akik vagyunk megállunk tavaszig... Nagy eszme! Hogy addig Bastáék fölhízzanak, sereget növel jenek... Mozgatnánk, ijesztgetnénk őket olykor... Vagy ők minket! Hagyd már a bolond beszédet, engem is megzavarsz... A tavasznál hagytuk el nagyuram. Akkor már jöhetne az ember a táborba ezrivel. Jönne a szegény mind...