Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)
Emlékezés a fejedelemről és tetteiről
elvadult város, ahol embert ettek, nagyuram... BOCSKAI: Tudom jól mindezt... LIPPAI: Hát lehet akkor nagyobb becsülete ennek, nagyuram, mint a hősöknek? Az lesz a különb, akiről a legtöbb mocskot kell letörölnünk? Még kopót sem küldünk a nyomába... BOCSKAI: Vigyázz a beszéddel megint! Emlékezz, hogy Krisztus is otthagyta a kilenvenkilenc igazat, hogy előkeritse az elveszett századikat... LIPPAI: Akkor ez volt az egyetlen ostobaság, amit Krisztus urunk elkövetett... BOCSKAI: Hegyesen szólsz megint! Azt mondtad, másként talál a szó, ha magunkra maradunk. S lám, ugyanúgy lármázol, sértegetsz, káromlod az istent. Lesem már, mikor húzol kardot is... LIPPAI: Bocsánatát kérem, nagyuram, de ezekről én nem tudok úgy szólni, hogy a kezem ököllé nem keményedjen, hogy a vérem a fejembe nem szálljon... BOCSKAI: Akkor tanuld meg! Most élünk, velük élünk. Nem cserélhetjük őket Báthori Istvánra, Dobóra, Thury Györgyre, Kinizsi Pálra. Homonnai, Thuzó, Mágócsy és a többiek velünk van nak. Maradniok kell, hogy jöjjenek a többiek is mind. Hallottad szavaimat: nem három rongy falu megvételéről van szó... LIPPAI: Jól értettem, nagyuram, mert úgy hallgattam, akár az isten igéjét. Nem tudom azonban, értették-e emezek is? BOCSKAI: Jól értették, ne félj! Csak győzzem engesztelni őket, amiért melléd álltam megint. De utoljára, Balázs, utoljára! Ezt is megmondom. Ha nem értünk szót, sorsodra hagylak. Ha nem tudod eszedbe venni, miért kellenek ők is, akkor semmit nem értesz, s akkor... LIPPAI: Tudom én jól, nagyuram. Példájukra jönnek majd a többiek, s akkor a német is másként néz ránk. Nem gúnyolódhat majd Bocskai István rongyos hajdúin, meztéllábas lovászain... BOCSKAI: Az a legkisebb baj, hanem a pénz, öcsém! Miből adok lovat alátok? Zabot a lónak, kenyeret néktek? Erted hát? LIPPAI: Eddig igen. Csak azt nem, mi szükség rájuk mégis? BOCSKAI: Ne szöktesd itt az eszed, kölyök, mert agyoncsaplak! Mármár úgy látom, fejedbe fért, amit magyarázok, s aztán megint:
