Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: BOCSKAI: LIPPAI: négyszemközt szólunk! Hát bennem sem bízol már? Bennem, aki magamhoz véve generálissá tettelek, a gúny és megvetés kígyóival hadakoztam miattad? Hallgattam az urak vádjait: Lippainak két háza van, temérdek aranya, jószága, aztán tovább: asszonyának ruháját annyi kincs ékesíti, akár a királynő palástját, a maga nyakába is aranyláncot akaszt, ujjára gyűrűt húz, mint valami püspök... Értem én jól, nagyuram, s tudom bűnömet. A szegény mind ilyen. Aki csak lentről, a földre tipratva, fél szemmel leskelődve láthatta, miként csillog valami fényesség odafönt, minden kincsre, haszontalan cifraságra ráéhezik. S ha fölegyenesedhet, elérheti végre, hát magára aggatja valamennyit. Hiúság, bűn, tudom én, nagyuram. De talán jogos érdem emelt föl, hogy elérhessem mindezt. Ha nem, hát vegye viszsza, aki nyújtotta: nagyságos uram... Tartsd meg minden ezüstöd-aranyad, minden jószágod. A tiéd. Én nem irigykedem, az urak szavait tártam eléd. Csak azt nem értem, miért félsz tőlem is? Kétled az én szómat? Cselvetéstől tartasz, hogy efféléket üzengetsz Szénásinak? Megmondom, miért, nagyuram... Én is megmondtam: mulassanak, kockázzanak a hajdúk nyugodtan, innen ép bőrrel térsz meg közéjük. Hát mi lesz velünk, öcsém, ha ennyi bizalom sem maradt? (körülményesen, nehezen kezdi) Ilyesmit kérdeznék én is, nagyságos uram... Mert nagyságod előtt én sem dugdosom a szót, hanem kiterítem, akár a tenyeremet... Az én bizalmam olyan volt, uram, akár a tisztára lehelt üvegpohár... Repedezni kezdett aztán, s mai napig kevés híján szét is pattant. Micsoda? Említettem, miféléket ordítozott a némber, amikor a piacra küldtem, s miket vallott előbb, amikor aranyakat tettem a nyakába... Mondani is alig merem, oly szörnyű ez, uram... Mondjad hát! Nem állhat közénk efféle ostoba locsogás... Megtudtam tőle, s pontosan, hogy Kátai szimatoló kutyákat járat a nyomomban. Kémlelik, kinek írok levelet, fülelik, mit kurjantok, ha kedvem magasabbra szökik, s följegyzik, miként sóhajtok vagy káromkodók. Megbocsásson nagyságod,