Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

A háromszázadik évfordulón

JÁNOSI ZOLTÁN Bocskay szobránál Kit soha nem látott meghajlani ember, Ki zsarnoki szembe villog büszke szemmel; Térdére borulhat bátran e szobornál, Te dicső ércember több vagy földi pornál. Nagy Istennek egyik legszebb gondolatja: Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja. Áldozni vagyunk itt. Hol a márvány oltár! Fejedelem voltál: mégis ember voltál! Gőgös Fáraónak fényes udvarában Növekedel Bécsben apródok sorában, Majd férfi korodban, — Isten, ember látja — Te vagy a császárnak egy igaz barátja, Ki napjait sorban egykedvűen rójja: Bárgyú biborosnak bölcs tanácsadója. Beszélik is rólad, hogy a lelked német, Hejh, pedig szereted árva magyar néped. Mikor ezt a népet a porig alázzák, Szent jogát, szent hitét durván meggyalázzák, A teste, a lelke izzó eleven seb, S bujdosik honában, mint holmi kivert eb: Nagy szivedet akkor elhagyja türelme, S belőle kiharsog elbúsult szerelme, Mint a visszafojtott vulkán tűz haragja, Mely a kemény erdőt, mint füvet aratja. Összeszorult öklöd, Mózes acélökle, Egyiptomi hejh, sok elhallgat örökre! Zúgó hadi néped a tenger hulláma, Kardod a mennydörgő fellegek villáma, Tüzes torkú ágyúd szór sűrű kartácsot: Bárgyú biborosnak hathatós tanácsot.