Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

A háromszázadik évfordulón

Óh, hiszen ha Sátán már az Égi Trónig Hajtja vakmerően ostrom-légióit: Keruboknak is fogy angyali türelme, Méltatlan az volna, ki harcra nem kelne. Dicső védelmére az isteni jognak Magasztos haraggal ők is fegyvert fognak, S Isten támadóit lángpallossal űzik Vissza a pokolba a gyehenna-tűzig. Ilyen volt a harca Bocskai bús nádjának: A Sátánt veré meg, ki Istenre támadt. Istenre, ki itt él szent hit gyanánt bennünk, Kiért kötelesség s nem bűn harcba mennünk; Ki nélkül nem volnánk igaz keresztyének, Szabad magyarok sem, — csak gyávák, szegények, Idegen igában megtört szolga-párák, Kik elveszték Istent, a jók erős várát. Magyar hitű büszke magyarok vagyunk ma, Szép, szabad hazánkban folyik a nagy munka: Alkotunk s gyarapszunk, — tévedünk s hányattunk, De egy alapszirtet itt érzünk alattunk. Bármi nehéz sorsban s akármi viszály dúl, Ez az egy még tartja a magyart szilárdul. Nincs mód, hogy fajunkat poklok lebírhassák, Míg nem ing ez egy szirt: a lelki szabadság. Alapot vájt ennek Bocskai kardja éle S a nem ingó szirtet abba ő tevé le. Akkor is, utóbb is, ha mi rés volt közte, Vitézi magyar vér bőven beöntözte. Mily dicső alapszirt!... Neve: Bécsi béke, — Magyar szabadságnak mindig menedéke. Mi fölébe épült, azt ledönték sokszor, De volt mire újból építsen a jobb kor.