Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

A háromszázadik évfordulón

ENDRŐDI BÉLA Bocskay zászlóbontása! Éjszaka csendjében, vadon erdők mélyén Egy-egy árny suhan el, nesztelen a lépte... Reszkető gallyak közt egy-egy titkos őrtűz Kivillog, fellobban a nagy messzeségbe. A tüzeknél csüggedt, lerongyolt legények, Arcukon fájdalom, a szivükben vad bú. Bujdokolva járnak, dacban ég a lelkük, Szolgaságot nem tűr, aki szabad hajdú. Száll, tűnik az éjjel, sápadoz a holdfény, Néma a vad erdő, lombsátora hallgat... Egy-egy ló felhorkan, ahogy végigborzong A fák közt valami sejtelmes fuvallat. Ki tudja, honnan jön; ki érti, mi sír benn': Kétség-e, remény-e, átok-e, vagy bánat? Tán üzenetet hoz, tán vigasztalást visz Magyarország annyi bujdosó fiának. Pirkad. A táborban felszakad az égalj, De mintha sugárzóbb lenne ez a hajnal. - Im, hol a nap felkél, távoli hegyormon Egy lovas alak áll szobornyugalommal. Körrajza hatalmas, csupa tűz a lénye, Mintha épp a napból szállt volna le hozzánk, És belesüvölti a reggeli csendbe: -Bocskay zászlót bont, ébredj Magyarország!