Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)
A kortársak szemével
jobban. Ekkor ő így felelt: Akarod tudni az okát, Bocatius? Felette gyenge ezen embereknek, a pápa lakájainak szavahihetősége, akik nemigen szokták betartani az egyezményeket. Én szívesebben bízom magamat és enyéimet a törökre, tőle nagyobb biztonságot remélek. Engem már annyiszor becsaptak Prágában, annyiszor adták már szavukat a császári tanácsosok, annyiszor kijátszották már a császári hitleveleket és szerződéseket, hogy egyáltalán nem lennék biztos, ha köztem és köztük valamilyen megegyezés jönne létre, azt be is tartanák. Ezzel a kétségbeejtő véleményével végleg lefegyverzett engem, s most már készen voltam menni, futni, repülni akár tűzön-vízen keresztül is. Ez a helyzet kényszerített engem arra, hogy számba vegyem, mi az, ami számomra méltányosabb, tisztességesebb, hasznosabb és kevesebb nehézséggel jár. Néhány józanabbul gondolkodó ember velem együtt főleg a három választófejedelem emberségében bízott, azt remélve, hogy ők, miután az ügy nagyságát lelkiismeretesen megvizsgálták, bölcsen meg fogják találni azt az orvosságot, amely gyógyulást hozhat az ország akkori nagy betegségére, akár úgy, hogy közbenjárnak a császárnál, s őt jobb belátásra bírják, akár más megfelelő módon, ha esetleg a császár vonakodna meghallgatni magyarjait, és a királyság helyzetét félreismerné. Amíg ezeket tárgyaltuk, megérkezett Németországból néhány — szám szerint tizenkét — cikkelyt tartalmazó és a tájékozatlan németek számára nyomtatott röpirat, mely a Bocskai-féle hajdúlázadást (ez volt a címe), a lakosság és Kassa város ügyét tárgyalta. A szerző ugyan nem volt feltüntetve, de a magyar helyzetet alaposan ismerte. Ennek a röpiratnak Bocskai nagyon megörült, mert név szerint Beliosát 2 nevezte meg mint gyújtogató fáklyát, mint e nagy tűzvész lángra lobbantóját. (Az általam latinra fordított cikkelyeket újra ki akarta nyomatni, de ezt egyikünk sorsa sem tette lehetővé.) Mindenesetre a kiküldetésemre újabb ösztönzést kapott, méltányosabb dolgok fogantak meg lelkében, és ezért siettette elutazásomat. S mivel az említett cikkelyek eléggé lefestik Barbianónak, ennek a kétnevű sátánnak jellemét, jónak láttam azokat emlékeztetőül figyelmetekbe ajánlani, magyar urak, és teljes egészükben itt leközölni. Eddig a cikkelyek 3 , melyek ha vázlatosan is, de legalább elénk tárják Barbiano „dicső" tetteit. S hogy ezeken felül csak az én kassai polgáraim, akiknek én akkor bírája voltam, még mennyi mindent tűrtek el szótlanul, arra az egész közösség emlékezik. Azt pedig én tudom a hozzám érkezett panaszokból, hogy a testőrökként maga mellett tartott vallonjai hány tisztességes
