Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

ber. Mit ér a gyertya üres szobában? Hatalmassá az lesz, akit hatalmasnak látnak! Bámulok, félők, süveget emelő tisztelők is kellenek. Földre tiport alattvalók! Akik majd titeket látnak óriásnak odalentről, félve nyitogatott szemük sarkából! Kivallottál hát mindent, Lippai Balázs. És rám is vallottál: magam is hibáztam. Asztalodhoz ültem, borodból ittam, ország sorsáról szóltam véled, a lelkem ajtaját is megnyitottam, amire te most könnyen odamon dod: mindent látok, mindent tudok már, akár magam is csinálhatom tovább... LIPPAI: Nagyuram... BOCSKAI: Ezt gondolod, Balázs, ezt gondolod! Mint a gyermek, aki magára maradván titkon óraszerkezetet bont széjjel, abban a bizonyos hitben, hogy ugyanúgy összerakhatja majd. Ennyit tudsz te is az ország dolgához, öcsém. Szétráznád, szerelnéd könnyedén hatalmas erőddel, s majd állanál fölötte bambán, bután és ostobán, amikor szíve ütése elhallgatna... LIPPAI: Nagyuram, én... BOCSKAI: Ne szólj most, beszéltél eleget, nem szükség itt már semmi fecsegés. (Föláll, lépeget a szobában, majd megáll, félig hát tal Lippainak.] Nem haragomban, de alapos gondolkodás után mondom: véget vetek királykodásodnak... Minden hadaink fölé országos főkapitányt rendelek. Mondom azt is: nem te leszel az... De mondom azt is: az urak közül választok... LIPPAI: Nagyságos uram dolga... Én csak annyit kérek, küldjön akkor engem lóvakaró szolgának Váradra, Kerekire, bárhová... BOCSKAI: Várj még! LIPPAI: Befejezem rögvest, nagyuram! A hajdúkat én lecsillapítom valamiképp, de én magam egy Csáky, Kátai vagy Thurzó, de még egy Homonnai parancsának sem tudnék már engedelmeskedni...