Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

FEHÉR TIBOR HAJDÚK KAPITÁNYA (részlet) Amikor Örvéndy befejezte, Kardos András, Szénási Mihály és Kövi Gergely is neki adott igazat. Akik még ott voltak csak hallgattak, nem értet­ték a helyzetet, azután nem is volt kenyerük a beszéd. A pohárnok körbe járt ezután, és megtöltötte a kiürült kupákat. Jó sokáig egymás között folyt halkan a szó, a pusmogás, ki erre, ki arra esküdött, mert Bocskai még mindig hallgatott. O nem is ivott, hanem meredten bámult maga elé. Sok nehéz buk­tatón vergődött keresztül életében, sokszor játszott a sorssal, volt úgy is, hogy mindent egy kockára kellett feltennie, de ilyen sötét veremben még nem érezte magát. Végül is felemelte a jobbját, mire csöndesség lett a nagy­palotában, amelyben már sárga gyertyalángok küszködtek a leszálló sötéttel. — A császáriak nékem soha nem hinnének — kezdte, majd egy kevéssé elhallgatott. — Akire egyszer gyanús szemmel néznek, az fusson, miként Illésházy, avagy álljon meg karddal a kezében, ha vagyon ereje hozzá. Emlékezetemben él még Jósika István, a fejedelem kancellárja, akit őfelsége parancsára Szatmáron végzett ki a bakó. De idézhetem a tordai főis­pánt, Sarmasághy Zsigmondot, akit a bakó kezétől csak pápista hite mentett meg, mert a jezsuiták Bastától kikönyörögték az életét. Magam is vallom, hogy készen kell állanunk. Ami pediglen a törökkel való dolgot illeti, meg­mondom kigyelmeteknek azt is, ha a törökhöz kell mennünk, már nálam vagyon a pasa hitlevele. Azért ha kell, együtt megyünk Gyulára, ahol vár bennünket a török. Én sohasem kerestem a török barátságát, de ha rám törnek, mit tehetek. Éppen ezért ebben a nehéz órában kérdezem: vagyon-é kigyelmetek között olyan, aki nem tart velem? Én azt igaz hitemre fel­mentem nékem tett esküvése alól. Menjen isten hírével! Éljen békességben, ha tud! Ilyen ember nem akadt ezen a tanácskozáson. Székely Ferenc is hall­gatott, a többek sem szóltak. Estebéd után Bocskai a szobájába vonult. Mások is így tettek mert csak hajnalban akartak útra kelni. Bocskai szobája odafent volt a nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents