Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Emlékezés a fejedelemről és tetteiről

elnyelő mélységet, amikor kiérve a tergovistyei dombok közül, a sík mezőn megpillantotta Szinán kétszázezer emberét. Amikor meglátta a sok törököt, éppen ilyen szakadékot látott maga előtt nyílni, mint most ezt. Király Albert ott állott az erdélyi hadakkal és a hajdúkkal a dombok lábainál, szemben a törökkel Mihály vajda az oláh seregekkel már húzódott a dombok közé, Zsigmond ismét ingadozott. Nem fordult vissza mégsem, és nem hátrált meg. Átvette a derékhadnak vezetését. Király Albertet a balszárnyra küldte, szembe a spáhikkal s a jobbszárnyra Mihályt s Rhédeit, a hajdú vezért rendelte... és győzött és győztek. A hajdúk, hogy mentek, hogy rohantak ezek a szilaj, ezek a rideg legények, akkor nevezték magukat az ő angyalainak. Most sem áll félre és nem fut meg... Belgiojoso elől. E beteges olasz előtt nem kushad, s Szuhay papi köntöse előtt nem hajlik meg... Szent Jobb a legjobb birtoka volt, milyen borokat szüretelt a tavaly is ott... Concilin, ez a kövér spanyol... És elöntötte a méreg... már nem mérlegelt... A hajdúk vele vannak, a székelyek Erdélyben már elálltak Bástától, a nemesek megelégelték Rudolfus tanácsosainak gazságait... Látta Szent Györgyöt, amint átszúrja lándzsájával a sárkányt és hangosan mondta: — A sárkányt meg kell ölni. Nem várunk tavaszig, Balázs... Megkötjük a kontraktust... Keményen és ütődve robbantak a szavak a nagy csendben. Lippain nagy nyugalom ömlött el s szeme viszketni kezdett erősen, azután megdörzsölte kopasz fejét és kiköpött... — A mocskos kutyákat ki kell verni szép Magyarországból — mondotta — meglássa Nagyságod, a hajdúság lészen azon szél, amelyik elfújja a német császár erejit. Bocskay nem figyelt a lassan tűzbejövő emberre, már nyugodtan rendszerezte agyában a tennivalókat. Az ajtóhoz ment s kinyitva azt, kikiáltott. — Jakab diák... A hang szétfutott a folyosón és minden zugba bekiáltott visszhangozva... Jakab diák... Jakab diák... A barnaposztós, szép arcú ember megjelent s parancsra várt. — író alkalmatosságokat hozzék kegyelmed... írni akarunk... — A diák már az ajtóban volt, amikor után kiáltotta: — A harangot pedig köttesse fel kegyelmed... és szóljon... A diák sebesen járt s gyorsan rakott le ura elé mindent, amit csak kért.