Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
Előszó
ELŐSZÓ A mikor nemzetünk a legnehezebb időket élte, az isteni gondviselés mindvégig védőkart nyújtott a magyarnak. Olyan nagyságokat adott, akik mindig megmentették az országot a végső pusztulástól. Ilyen nemzetmentő hősre volt szüksége a magyarságnak akkor is, amikor „a magyarok Mózesének" nevezett Bocskai István, hajdúival - az ő „angyalkáival" -, élére állt önvédelmi harcunknak. De vajon mindig kellő megbecsüléssel gondolunk-e rá, vagy csak az aktuális évfordulók kapcsán övezi nemzeti pátosz a fejedelmet? Bocskai-szabadságharcának 400. évfordulója során eljött az ideje annak, hogy önvizsgálatot tartsunk! Kellő figyelmet szentelteltünk-e a fejedelem emlékének ápolására? Megtettünk-e mindent a hajdan elevenen élő népi emlékezet és történeti tudat életbenntartására? Vagy éppen ellenkezőleg! Szemlesütve - akarva-akaratlan -, de elhallgattuk egyetlen győzelemmel végződött szabadságharcunkjelentőségét és vezérének Bocskai Istvánnak szerepét. Sőt, a legitim oktatás - az évszámokon kívül - szinte semmit sem adott át a jövő nemzedékének, mivel évtizedekig nem volt ildomos kérkednünk a hajdan győzedelmes magyarságunkkal! Ezzel ellentétben a népmondai hagyomány soha nem ismert megalkuvást és hatalmi korlátokat! Ne csak a külcsínes pompa mellett tudjunk emlékezni, úgy gondolva, hogy e gesztusunkkal már mindent megtettünk Bocskai István emlékezetének ápolására! Ez csak olyan, mint a - halottat utolsó útjára kísérő - halotti menet, a temetési búcsúztatón, melynek során még azok is megkönnyezik az elhunytat, akik semmit sem tudtak róla. Soha sem látogatták, még csak eszükbe sem jutott, de a fájdalmas emlékezés napján mégis megérinteni látszik őket az isteni rendelés megmásíthatatlansága, mert sajnos csak a holtakat szeretjük igaz szeretettel! Kicsit így vagyunk mi magunk is Bocskai István hivatalos emlékezetével. Az évfordulók idején - 100 évente - díszesen emlékezünk, de mindennapjainkban csak keveset szentelünk emlékének. Ezzel ellentétben a nép emlékezete nem évforduló függő. Sokkal inkább a folyamatosságra, és az állandóságra törekszik, mert tudja, hogy a hagyomány megszakításával nemcsak maga a néphagyomány vész el, hanem identitástudatunk is. Hajdúböszörmény, 2004. Szekeres Gyula
