Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
A kismarjai pecsétnyomó, és a kismarjai „Bocskai-harang”
A díszítmények mintázásának minősége alapján mi nem kívánunk messzemenő következtetéseket levonni sem a harang készítési idejére, sem a harangöntő mester kilétére, főként nem úgy, ahogy azt - a téves időpont meghatározása révén - a MASITS László is tette. 661 Sokkal inkább utalnunk kell egy hivatalos okiratra, melynek tartalmából egyértelműen kiderül, hogy a néphagyomány általi „Bocskai-harang" csak az idők során vált a nép emlékezetében egyidőssé a fejedelem korával és annak személyével. Félreértés ne essék, itt nem a néphagyomány szemlélete ellen érvelünk, hanem sokkal inkább a hagyományozódás folyamatának pozitív oldala mellett tesszük le voksunkat, mikor igyekszünk bemutatni a nép eszmeiségében kialakult emlékképek idealizálásra való hajlama mellett, a történeti tényekre vonatkozó adatokat is. A látszólag ellentmondást tükröző folyamat éppen azt sugallja, hogy a nép körében élő hagyományok átlépik a történeti síkok által határolt területet. Mindamellett teszi ezt, hogy a néphagyomány mindig egy idealizált képet nyújt, de alapjaiban mégis mindig a gyökerekhez nyúl vissza annak érdekében, hogy az átörökítendő alapeszme túlélje, túlélhesse a „ráerőszakolt" - az olykor hamisnak bizonyuló - történelmi irányzatokat is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a néphagyományban meglévő elemeket fenntartások nélkül kezeljük, és azt evidenciaként felfogva alakítsuk ki hozzá az azt „megerősítő" történeti hátteret és bizonyítékokat. A néphagyomány nem igényel ilyen mondvacsinált érveket, hiszen értékét éppen a történeti korokat átívelő - ha kell összemosó - emlékezete adja, melyben mindig az átörökítendő, és az örök időkre fenntartandó eszme, nézet, akár egy személy - adott esetben a fejedelem, Bocskai István alakja - nyilvánul meg. Az alább említésre kerülő irat nemhogy csorbítaná a néphagyomány továbbéltető szerepét, sőt éppen erősíti azt! Teszi ezt annak ellenére, hogy az iratból egyértelműen kiderül, hogy a ma is meglévő harang nem Bocskai adománya, sőt még nem is 1616-os készítésű! Mi több a kismarjai pecsétnyomón is megtalálható mintázat csak 1766-ban került a renovált „megújított", - azaz újraöntött - harang oldalára! Masits László kiindulási alapként a feltételezett 1606-os készítési dátumot vette figyelembe, így próbálva meghatározni a harang készítési helyét, így mivel maga a kiindulási pont is téves, a készítés helyére vonatkozó következtetéseit is fenntartásokkal kell kezelnünk. Lásd: MASITS László 1971. 488. p. Korábbi téves kormeghatározását későbbi írásában már részben revidiálja. Lásd: MASITS László 2000. 154. p.
