Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)

A rejtélyes „Bocskai-zászló” és a szoboszlói címer

A hagyomány szerint mind Szoboszló 598 , mind Nánás váro­sában - még évtizedekkel később is - elevenen élt az a hit, hogy azzal a zászlóval vonultak újra harcba, melyeket maga Bocskai István adományozott: „Még akkor két ősi Bocskay zászló volt a hajdúk birtokában, egyik a Szoboszló, másik pedig Nánás levéltárában. A nánási zászlót némelyek nem mm jfe A kjAhjÉ^^J» eredeti Bocskay zászlónak tartják, hanem azt mondjak rola, hogy az 1809 évi nemesi felkelés idejéből mafk&n zászlót azonban tény, hogy a köztudat »Bocskay-zaszlonak« tartotta és mint ilyet adták is át 1848-ban a Bocskay-huszároknak »azon reménynyel, hogy dicsőség­ben fogják visszadni«. 599 A Habsburg iga alól egyszer már győzedelmesen kikerülő Bocskai István, a korabeli szabadsághős visszajövételét és feltámadását váró néphit továbbélését fedezhetjük fel azon korabeli toborzóban is, mely „Néhány szó a Hajdúkhoz" címmel jelent meg Táncsics Mihály szerkesztésében: „Hajdúk! Testvérek! Ti a szabadság gyermekei vagytok. Apáitokat a magyarok Istene hítta elő a népek ezreiből, és a megdöntött zsarnokság vérével szabadoknak keresztelé kiemelőleg mintegy e hon minden népei közül. Apáitok érde­mesek valanak e névre, mert győzelmesen vítták a nemzet szabadsághar­cait a fondor Ausztria ellen, és szárnyát szegék a nemzetek vérén élődő madárnak... Emlékezzetek az apákra, és őrizzétek meg az apák tiszta szent emlékét, őrizzétek meg örök ragyogását a névnek. Ne legyen Hajdú ember, kiben ifjú erő van, ki részt ne vegyen a haza védelmében. Le­gyünk részesei mindnyájan a csapatnak, mely a Bocskay nevet A 17. Bocskai huszárezred zászlója A hajdúszoboszlói Bocskai-zászlóra vonatkozó rövid áttekintést lásd: JUHÁSZ Imre 1999. 83-85. p. A hajdúnánási nép hite is úgy tartotta, hogy az 1848-ban használatba vett zászló Bocskai korából való. Lásd: BARCSA János 1900. 238. p.

Next

/
Thumbnails
Contents