Szekeres Gyula: „AGJ VR ISTEN MOSTIS ILJ FEIEDELMET..." ( Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 3. Debrecen, 2004)
A török szultán által adományozott koronáról
Bocskai koronázása (Neu eröffnete ottomanische Pforte c. műből. 1694.) A koronázást követően, - mint tudjuk Bocskai nem viselte a koronát így az csak a fejedelem halálakor, a kassai temetési menet során került közszemlére. Azt már sem a kolozsvári ravatalon, sem a gyulafehérvári temetésen nem láthatták az emberek, hiszen Homonnay már korábban visszafordult, és Bocskai kincseivel együtt a koronát is magával vitte. Ezáltal csak egyetlen mód nyílhatott a korona közelebbi megszemlélésére, mégpedig ha az illető Bocskai közvetlen környezetéhez, vagy azok köréhez tartozott. Ebbe a körbe tartozott Bornemisza Váczi Menyhárt is, aki Homonnay seregében volt prédikátor, így alkalma lehetett a korona megtekintésére, így azon sem csodálkozhatunk, hogy az általa írt históriás ének az egyetlen korabeli megfigyelés, és messze a legrészletesebb leírását adja a koronának: „Külömb külömb sinü köüeküel raküa, / Kik nagj termettének vala, / Regen Sándor kiraljnak vittek / vala, / Seki es Sándornak mind arran vala. / Gardiccais mind drága kü vala, / Jriak tiz fele drága kü volt volna, / Korona teteiben drága smaragdüs volna, /