Pozsonyi József: Az eörményesi és karánsebesi Fiáth család története - Régi magyar családok 12. (Budapest, 2024)
Bárói ágak
Régi magyar családok 12. Fiáth Miklós második felesége, Fackh Mária és gyermekei Balmazújváros külterületén, a Horton is birtokosok voltak, de az ottani rezidenciájukat a „tsz időkben” elbontották, csak azt az épületet hagyta meg és újította fel jelenlegi tulajdonosa, amelyik az idősek emlékezete és elmondása szerint az úgynevezett cselédlakás volt. (Annak viszont nagyon impozáns.) A Horton lévő Fiáth birtokról egy balmazújvárosi ács - kőműves mester, építési vállalkozó Pál István a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. számában megjelent életrajzában a következőket írta: „Egyik piacos napon apám azzal jött haza, hogy a Nagy-Hortot, a Fiáth bárói birtokot, feles művelésre adják, ötven holdas részekbe és huszonöt holdas fele részekben. ... A birtokos részéről nem is volt, csak a bárónő komornája, aki a számadás terén a papírmunkát végezte és egy kasznár, ki egyszemélyben csősz is volt. A gazdasági major, mely valamikor Hort néven falu volt, szépen rendezve lett, a régi közös konyhájú cselédlakásokból egy szoba-konyhás sorlakást alakítottak ki. Szinte faluszerű helység lett, melyet harminc egynéhány család lakott otthonosan, egymástól függetlenül. Volt a kastély, melyben a komorna és az inas lakott, a kertje benyúlt a major közepére, melyben a szintén feles kertész virágkertészetet művelt. A kerítés vonalába volt az ártézi kút, mely jó ivóvizet biztosított, a kert virágai pedig jó érzést.”93 93 Pál István: „Engem az állandó munka éltetett”. In: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdúbihari paraszti életutak és családtörténetek. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. Debrecen, 2010. 86-87. oldalak Pál István eredeti kézirata több száz oldalas volt. A múzeumi kiadványban nem közölt részletekből további érdekes adatok szűrhetők ki. Pál István 1920-ban született, és 15 éves korában béreltek földet szülei a Fiáth birtokból. Az eredeti kézirat 354. oldalán a következőket írta: „Az uraság személyzete csak a Mária nevű komornából, aki a bírtok papírmunkáját végezte, egy inasból, egy kasznárból, aki egy személyben csősz is volt és egy parádés kocsisból állott. És volt a legfőbb uraság, az özvegy Fiáth Ferencné, ki évente csak aratás után jött le a birtokára hat hétre.” A kézirat 356. oldalán pedig a következő áll: „A bárónéról szólva, vele nem sok baja volt a feleseknek. Általában a nyári betakarításkor jött le a birtokára hat hétre. Negyven év körüli szép asszony volt. Volt vele egy húsz év körüli lánya, az is mindig jött vele. A lányának volt egy szép pirospej kanca lova, gyönyörű ezüsttel vert női nyereggel, szerszámmal. Ottléte alatt, mindig lovagolt a lovásszal. Az is igen szemrevaló szép fiatal nő volt. Akörül is keringett valami rejtély. Vőlegénye, férfi barátja soha nem volt vele, és a nyári ottlétét követően jött a hír, a gyász, hogy a báróné lánya gyermekszülésben meghalt. Ez a harmincas évek végén történt, utána a bárónét csak gyászruhában láttuk. Ezerkilencszáznegyvenre a báróné, az újvárosi katolikus temetőben kriptát építtetett és a halott lányát abba hozatta le. Az volt a szándéka, hogy ő is abban fog nyugodni. A kripta felett éjjel-nappal égett a mécses, majd a front után szűnt meg. 68
