Pozsonyi József: Az eörményesi és karánsebesi Fiáth család története - Régi magyar családok 12. (Budapest, 2024)
Bárói ágak - A bárói ág máig élő tagjai
Régi magyar családok 12. Az 1950-es évekről így írt az önéletrajzában: „Kecskéket tartottunk, hogy legyen tej, meg baromfit. Próbáltunk megélni, otthonunkat még meghagyták, ámbár az ÁVO-sok107 sokszor jöttek, mentek, elvitték anyósom írógépét, az én kis rádiómat, amit húgomtól kaptam, de megvoltunk. 107 Az önéletrajzban ÁVO szerepel, de akkor már AVH volt. Az ÁVO = Államvédelmi Osztály 1946-1948 között működött, az ÁVH = Államvédelmi Hatóság az állampártnak alárendelt, valójában Rákosi Mátyás pártfőtitkár kénye-kedve szerint működő „titkos” politikai rendőrség volt. ... És akkor 1952-ben jött az államosítás és kitelepítés. Először alig tarthattunk meg valamit, (pL: húgomtól kapott edényeket, porcelánt, stb.) később sikerült fölös szobákat szereznünk. 1952 júniusában három napon belül el kellett hagyni az otthont. Féltünk a deportálástól, de azért sikerült Medina mellett tanyát szerezni. A Fülöp testvéreknek, akik Pakson tanítottak, volt egy kis földjük, amin megtermelték, amire szükségük volt, és házuk, ami mellett egy szobakonyhás lakás a munkásoknak, ha beállna a rossz idő. Hát ezt a lakást kaptuk meg. A konyhában anyós és legidősebb fiam, a szobában mi aludtunk, a gyerekágyban kicsi egyéves negyedik fiam. Szedresiek adtak egy fogatot, azon elhoztuk, amit tudtunk az egyik fiammal együtt a bakon: ruhákat, élelmet, összehajtható asztalt, két széket. Sikerült a sparhertem vasrostélyát is elcsenni. Majd anyósomért mentek vissza, és elhoztak még ezt-azt. Férjem és a két legidősebb fiú gyalogosan kecskéstül követtek. Szerencsére volt a közelben egy kiserdő, favágások után maradt mindig gally, amit összeszedtünk télire, a ház padlását is megkaptam, és az előtérben megengedték, hogy tyúkokat neveljünk. A kecskéknek is tudtunk valami ólat összeeszkábálni. Itt éltem kilenc évig földön aludva, azokkal a párnákkal és takarókkal, amiket megmentettem. Anyósom főzött, férjem dolgozott, én meg vagy a gyermekekkel törődtem, vagy kétszer, de háromszor is jártam élelemért a boltokat. Tudjuk, az 50-60-as években nehezen lehetett kenyérhez jutni, de itt kell megemlítenem Medina aranyos boltvezetőjét és polgárait. A boltos szemvillanásából tudtam, hogy eltett kenyeret nekem, csak várjam ki a sorom, mert hát bizony olykor volt verekedés is érte, mivel elfogyott. Csak otthon vettem észre sokszor, hogy a szatyromba becsempésztek cukrot, lisztet is néha. Férjemet hazafelé megállították, olykor kapott krumplit, babot. Viszont sokszor a kenyér nem volt elég a nagycsaládnak (1953-ban megszületett ötödik, majd 1955-ben a hatodik fiam is), ilyenkor el-elsétálgattunk Tolna Szedresre is, eleinte gyalog, majd sikerült biciklit szereznem. 1958-ban, 76 évesen az anyósom betegeskedni kezdett, ágynak dőlt, nem tudott lábra állni. Nehéz idők jöttek rám, de orvosunk megint kiállt mellettünk: megszervezte, hogy egy-egy család főzött ebédet, amiért nekem kellett elmennem. 1958 decemberében meghalt anyósom. 1961-ben örököltem anyukám és testvérei után a Ferihegyi reptér mellett egy telket, 100
