Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návay Pál leszármazottai

szerzése után a gyárban helyzete megszilárdulni látszott, szakmai téren jól haladt előre. Gyakran kapott önálló feladatokat. Ennek köszönhetően a konzeriparban a magasabb szakmai oktatás lehetőségének hiánya miatt létrehozott I. Mesterképző beindulásakor, 1948 őszén beiskolázták. Az iskola kétéves bentlakásos rendszer­rel működött. Az iskolavezető politikai túlbuzgósága, durva és otromba vallásellenes magatartása miatt az ott tartózkodása egyre elviselhetetlenebbé vált. Kivárta a megfelelő pillanatot, és egy alkalmas időben a hallgatók nyilvánossága előtt az iskolavezető jelenlétében önéletrajzát teljes részleteiben előadta, tudato­san azzal a megfontolással, hogy az iskolától megszabaduljon. A siker teljes volt, 1949 júliusában felmentették „magasabb szempontokra" hivatkozva. A mesterképző iskolában eltöltött közel egy évnek azonban volt egy haszna szá­mára. Ott ugyanis a konzervipar későbbi vezető rétegét alkotó, az ország vala­mennyi konzervgyárából összegyűjtött fiatal szakemberrel baráti, vagy legalább a kölcsönös megbecsülésen alapuló jó viszonyba került. A mesterképzőből történt kirúgása után a beküldő Duna Konzervgyárba visszakerülve folytatta munkáját. 1949-ben konzervmesteri címmel művezető. 1950. január 1-vel a három budapesti konzervgyárat szervezetileg összevonták. Az új vezérigazgató, egy veterán kommunista, káder okokból január 5-én elbocsátotta Návay Gézátu,?. A Konzervipari Igazgatóság főmérnökének segítségével sikerül áthelyezéssel munkába állnia január 24-én a Mirelit mély­hűtő üzemnél. Ott sem maradt sokáig. A normarendezés részbeni sikertelen­ségéért őt okolták, megkísérelték bűnbakká tenni az üzem vezetői. Ismét igénybe vette a főmérnök segítségét, és 1950 novemberétől már a Dunakeszi Konzervgyárban dolgozott. Szerencséjére a gyár szovjet vezetését nem érdekelték a káderügyek, nyugton hagyták. 1952 tavaszán saját elhatározásából visszament korábbi munkahelyére, a Budapesti Konzervgyárba, ahonnan a korábbi vezérigazgató eltávozott. 1953-ban decentralizálták a gyárat. Návay i6 7 a Duna Konzervgyár Savanyúság és Halkonzervgyár néven önálló vállalat terv-statiszti­kai osztályának vezetője lett. Ebben a beosztásban dolgozott 1957. május l-ig. Návay Gézát 167 1956. október 25-én a vállalat dolgozói a munkástanács elnö­kévé választották. Célként tűzte ki a vállalatnál dolgozók nyugalmának biztosítá­sát és biztonságérzetének megteremtését. Megtiltotta a vállalaton belüli bármely párt működését. 1957 tavaszáig munkahelyén maradt. Akialakult helyzetben megragadta a kedvező alkalmat, amikor a Taksonyi Állami Gazdaság konzerv­ipari szakembert kért vállalatától. Saját magát ajánlotta, és 1957. május 1-vel átlépett az állami gazdaságba. Közben a rendőrség megfigyelés alatt tartotta.

Next

/
Thumbnails
Contents