Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)
Návay János vagyona, birtokosztály, az örökösök közti súrlódások
Návay János 47 kezénél kevesebb jobbágytelket, míg Györgynek- pedig kevesebb földet találtak. Akkor a testvérek elhatározták a korrigálást. Ezt a helyesbítést Pálfy István szegedi hites földmérő Návay János 4 7 halála után elvégezte. Erről már Pálfy augusztus 7-én írásos igazolást adott a közgyűlésnek. Návay László 94 sem késett a válasszal. Szeptember 27-én keltezett levelében kijelentette miszerint, tudott az apja és testvére, György?- közötti barátságos megegyezésről, amit már ő hajtott végre. Csanád megye közgyűlése 1824. szeptember 30-i közgyűlésén elfogadta a válaszokat és lezárta az ügyet. 206 A Návay család két ága közötti, már tervbe vett kötelező érvényű, hivatalos birtokelosztást Giba Antal Csanád megye hites földmérője 1827-ben végezte el. Felmérte az egész határt, ami összesen 17585 holdat (1100 négyszögöles) tett ki. A földeáki jobbágyok 59.4/8 úrbéres telket használtak. Az általuk birtokolt terület, beleértve a házi telkeket is, 4211 holdra rúgott. Az idősebb ág, vagyis Návay János 47 fiúörökösei a következő mennyiségű majorsági területben részesültek: László 94 535 hold, Mihály 9 5 533 hold, Pál 96 526 hold, János 97 541 hold. A fiatalabb ágat néhai Návay János 47 öccse, György 5- képviselte. Ő összesen 3875 holdat kapott. A közös legelő, 1781 hold felosztására ekkor még nem nyílt lehetőség. Közös tulajdonú területek 18. kép Návay címeres üveg (Gilicze}.) CSML.CSL.IV.A. 3. kgy.i. 971/1824, 1211/1824.