Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)
A második generáció, a család két ágra szakadása: Návay János és György
eszét se tudta, és a kocsmábul hol az maga lánya, hol pedig mások, esze nélkül vezették haza, sőtt egy időben a kocsmán részegsége miatt a pénzét is cirka 42 forintját ellopták, mely a mai napig oda van." Néhány tanú Bíróék részéről korábban azt vallotta, hogy a határok megállapításakor a Návay 5 által elővett levelet Török Ferenc, a szomszédos hódmezővásárhelyi birtokos, gróf Károlyi Sándor fiskálisa elkezdte felolvasni, de nem engedték neki azt befejezni. Ezért állítólag megharagudott, és a következőket mondta: „Tudom, tudom nem engedi az úr mert farkas lakik benne. Felelt viszont ...Návay György,, tudom, tudom, magad is nem kis farkas vagy" A vádakat maga Török cáfolta. Szegváron, 1775. május 10-én Csongrád megye szolgabírója és esküdtje előtt nyilatkozatot tett, amiben kijelentette, hogy 1744-ig ügyvédkedett Pesten, majd évekig katonáskodott. Többen megmásították korábbi vallomásukat, vagy kijelentették, hogy amit mondtak, azt másoktól hallották. Lendvai Györgynek bemutatták a Návay család 171 l-es nemeslevelét, aki annak láttán azonnal elismerte, hogy korábban azt látta. A Návay fivérek tagadták, hogy valaha is lett volna náluk Toldy- Kállayakat érintő okmányok. Azt elismerték, hogy volt náluk más családokat érdeklő iratok (Szél, Végh, Cseby és Dobóczy), de azokat annak rendje s módja szerint visszaszolgáltatták. 186 A per 1777-ben véget ért. Csanád megye törvényszéke elutasította a Bíró testvérek és Búza Mihály keresetét. Az általuk benyújtott bizonyítékokat és tanúvallomásokat nem találták elegendőnek és megfelelőnek. Ellenben elfogadták a Návay fivérek bizonyítását és az ellen-tanúvallomásokat. Megkockáztathatjuk azt a feltételezést, hogy a kedvező ítélet meghozatalában talán szerepet játszott a Návay család rangja és meghatározó szerepe Csanád megye közigazgatásában. Az ítélet ellen fellebbezéssel élhettek a vesztes felek a Királyi Táblához. A per feljebb vitelére azonban nem került sor. A második generáció, a család két ágra szakadása: NávayJános47 és György51 Igazából a második generációhoz tartozott még Návay AntaLo és Mihály.™. Mivel személyükben a Návay családnak azon ágai kihaltak, célszerűbbnek találtuk életpályájukat családjuknál bemutatni. Návay Páb 8 két fiával két ágra szakadt ' U.o.326-342.pp., 205-209.pp., 217-218.pp., 222.p., 229-230.pp., 84-85.pp., 223225. pp.