Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návay József birtokrészének megszerzése

Návay Józsefw birtokrészének megszerzése Návay Józsefe önállóvá válása után Csanád megye szolgálatába lépett. A megyében 1738/39-ben pestisjárvány dühöngött. A továbbterjedés megakadá­lyozása érdekében több intézkedés vált szükségessé. Ennek egyikeként Návayt, 0 kinevezték egészségügyi biztossá. Munkálkodásáért 1739-ben húsz, 1740-ben pedig tizenhárom forintot kapott. Az utak lezárása a katonaság feladatát képezte. Valószínűleg ennek során került sor Strba kapitány és Návay Józsefio között szó­váltásra. „Mind Te, mind az egész vármegyének Tisztei Hunczutok vagytok", vágta oda a rác határőrök parancsnoka. Návay Józsefio a következő közgyűlésen ecsetelte a rajta esett sérelmet, amelynek nyomán panasszal éltek az aradi várpa­rancsnokság felé. 149 1741-ben már esküdtként említették. Az 1743. június 8-án tartott tisztújításon megerősítették fizetés nélküli hivatalában. Az 1747. május 10-én Bibics János és Návay János n rokonával együtt szolgabírónak jelölték, de nem választották meg. Be kellett érnie a most már ötven forintos fizetéssel díja­zott esküdti poszttal és a helyettes szolgabírói titulussal. Gróf Engl Antal csanádi püspökfőispánt 1750. november 10-én iktatták be hivatalába. Másnap tisztújító széket tartottak. Ezen megerősítették Návay Józsefetio állásában. 1759-1762 kö­zött adószedő volt. Lemondása után a számadásokban talált hiány kifizetésére Joannovics-Vidák Vincétől kénytelen volt 2500 forint kölcsönt felvenni. 150 Návay Józsefm, mint már említettük, 1741. július 16-án feleségül vette az igen kiterjedt és ismert Liptó megyei Pongrácz család lutheránus nemesi ágából szár­mazó szentmiklósi és óvári Pongrácz Johannát. 151 Házasságukból hét gyermek született. Hat lány és egy fiú: Rozália?? (Földeák. 1742. július 12 f 1775 előtt ), Borbála 24 (Földeák, 1743. szeptember 7. t Földeák. 1748. március 19.), Krisz­tina,? (? 1747 t Földeák. 1748. március 5.), Borbála 26 (Földeák. 1749. április 16 t ?), Terézia 27 (Földeák. 1750. május 24 f ?), Borbála 28 (Földeák. 1752. március 12. tFöldeák. 1752. június 5.) és Gábor 29 (Földeák. 1753. március 22. t Földeák. ' U.o. 1739. július 22. 49.sz., 1740. 69. sz. 1 U.o. 1741. február 27. 17. Sz., 1743. június 8., 1747. május 10., 1750. 634.p., 1763. április 11. 443. p., Barna-Sümeghy. 233. p., Szluha. 563.p.

Next

/
Thumbnails
Contents