Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

A Návay család ifjabb ága - Návay Károly leszármazottai

hímzéses oltárterítővel együtt ajándékba adott a templom díszítésére. 1931-ben újabb egy kh. szántót adományozott az óföldeáki r.k. egyháznak. Cserébe apja, Návay Dezsőd és anyja, Návay Cecíliái ]y lelki üdvéért kellett alkalmanként misét mondani. Ugyanabban az évben Joó Antalné Kása Terézia, Padlás Györgyné Kása Mária és Kovács Lajosné Kása Rozália házi cselédjeinek, egyiknek tíz, másiknak nyolc, harmadiknak pedig tizenkét évi szolgálataikért fejenkét 1 kh. 600 négyszögöl földet ajándékozott. 412 1934-ben a Délvidékről kiüldözött magyarok segélyezésére adományozott ötven pengőt. 413 A Csanád megyei Stefánia Szövetséget 1935. júliusában újjászervezték. A közgyűlésen hosszasan méltatták Návay Aranka 8 i közel tizenöt éves múlhatat­lan érdemeit, amelyeket a megyei, a városi és a földeáki szervezetek felvirágozta­tása körül szerzett. A közgyűlésen fővédnöknek választották meg. 414 Földeákon 1938. március 14-én megalakult a Szent Vince Szeretethölgyeinek Egyesülete Návay Aranka^ elnökletével. „Hogy ez mit jelent egy olyan községben ahol a szegények eddigházról-házra járva koldultak, azt feleslegesnek tartom ecsetelni," jegyezte meg a helybeli plébános az alakulás után. A cél a szegények segítése szervezett körülmények között: Erzsébet napján és karácsonykor ajándékot osz­tottak, télen pedig tüzelőt kaptak a rászorultak. 415 Ugyancsak 1938 márciusában alakult újjá a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének Földeáki Csoportja, aminek díszelnökévé választották Návay Arankát^. 1944. július 8-án a Magyar Vöröskereszt Csanád megyei választmányának alakuló ülésén felajánlották szá­mára a női alelnöki tisztséget, amit megromlott egészségi állapota miatt visszautasított, de engedve a nagyszámú felkéréseknek, a női társalelnöki posztot elfogadta. 416 Návay Aranka 8] apjától 1904-ben 206 kh. földet örökölt. Ebből 1945-re 137 hold maradt meg. A földreform során meghagytak a tulajdonában 100 kh.-at, amit apródonként eladott. 1950-ben még 36 kataszteri holdat birtokolt, de ezt ellenszolgáltatás nélkül felajánlotta az államnak. A nincstelenségben is megpró­bált másokon segíteni. 1945-ben Endrődi Vilma tanítónőt Óföldeákra helyezték. 412 CSML.ML.VII.6.b. Makó Városi és Járási Bíróság iratai. Telekkönyvi iratok, (továbbiakban: Telekkönyv) Földeák. IV. 1110/1931. 413 Makói Friss Újság. XXV. évf. 290.sz. 1934. december 23. 414 U.o. 1935. július 9. 415 Földeáki plébánia. História Domus. 1938. 416 CSML.CSL.VI.503. Csanád-Arad-Torontál k.e.e. Vármegyék Tanfelügyelőségének iratai. 1059/1944.

Next

/
Thumbnails
Contents