Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návayak a 18. század elején

árvák és javainak hozzászállítása céljából. Egyúttal arra kérte Szolnok melletti (Tisza) Várkonyban élő György? öccsét, hogy segítsen az árvák Gyöngyösre, majd Váradra való vitelében. A levélből kiderül, hogy bizalma azért rendült meg páter Borsosban, mert adósa maradt az árváknak, és már előre kijelentette, tiltakozni fog annak esetleges gyámsági kijelölése ellen. Arra is kiterjedt a figyelme, hogy „István?, öcsém tartsa étellel és itallal úton az árvákat" amit majd később megté­rít. Végezetül kérte Csimát, hogy a végrendeletet és az esetleges tartozásokról szóló megállapodásokat küldesse el neki Návay Istvánnal. 49 3 Özvegy Návay Pálné 2 után természetesen maradt végrendelet, amit Korponán készített el feltételezhetően nem sokkal halála előtt Trajtler István és Rotarides János városi szenátorok, és utóbbi mint helyettes jegyző jelenlétében 1724. március 15-én és 16-án. Ebben első helyen részletezte tekintélyes készpénzvagyonát, azaz 3505 rénes forintot, amit különböző személyeknek kamatra kölcsönadott. A testamentumban felsorolta gyermekeit, Józsefet^, Juliannát, Máriát, Borbálák és Magdolnák. A nemesi diplomában szereplő Lászlót? nem találjuk köztük, valószínű, hogy ő fiatalon, még anyja halála előtt elhunyt.^ 0 A felsoroltak közül kettőnek születési idejét és helyét ismerjük. Magdolna 8 1707. április 6-án látta meg a napvilágot Korponán. Tudjuk, hogy később ugyanott kötött házasságot nemes Csima Mártonnal 1723. június 27-én, Návay István 3 és Kecskeméthy Fe­renc tanúk jelenlétében. 31 Józsefe, az egyedüli fiú leszármazott - akinek életéről és szerepéről a következőkben még részletesen szó lesz - Bozokon született 1718. február 28-án. 52 Julianna Szolnokon 1732. február 24-én vármegyei tisztségvise­lők előtt tett nyilatkozatából megtudhatjuk, hogy Návay János 4 halála után őt és testvéreit Návay György? befogadta „maga atyáskodó grátiájából nem is úgy mint tutor (gyám), hanem csak maga atyafiságos indulattyábul: megszánván, hogy mások lába kapcái ne legyünk'. A nyilatkozattételkor Mária, Szászy Jánosné már nem élt, de valószínű, hogy a férje sem, mert Juliannánál, illetve Návay György­49 Nlt. Perkönyv Návay György és Návay József közötti perről ( A továbbiakban Pk. I. ) 31-32pp. 50 Nlt. 5. sz. Borsos Erzsébet testamentuma. 51 MOL. Mikrofilmtár. Korpona város anyakönyvei. 291 .p. és 426.p„ Csima Gergely és neje Cseres Anna, valamint gyermekeik, Mihály, István, János és Erzsébet 1666. már­cius 17-én kapott nemességet és címert I. Lipót királytól. Leszármazottjaik közül, az 1724-es nemesi vizsgálat során, János és az említett Márton gyöngyösi lakosok igazol­ták nemességüket. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtár) 52 Nlt. 38.SZ. Pk. I. 5,p.

Next

/
Thumbnails
Contents