Gilicze János: A földeáki Návay család története (Régi magyar családok 5. Debrecen, 2006)

Návayak a 18. század elején

kifogást és vádat emelne, azt előre érvénytelennek és akaratuk ellenére történteknek fogják nyilvánítani. 23 Lantos és Dékány az írásos tiltakozás mellett Nagyszombatban felkeresték Pyber László érseki helynököt, akitől azt kérték, hogy a várost vegyék ki a püspök joghatósága alól az őket ért sérelmek miatt. Pyber szóban megnyugtatta a küldötteket, és 1717. június 13-án a tanácshoz intézett levelében megdicsérte őket azért, mert a méltatlanul megalázott plébánosuk védelmére keltek. Leszögezte, ne féltsék a város kegyúri jogait, mert a felfüggesztés dacára ő Návayt 4 ismeri el plébánosnak. 24 Návay János 4 az esztergomi prímás támogatását és segítségét kérte igaztalan meghurcoltatása miatt. Keresztély Ágost Regensburgban értesült a történtekről, és 1717. július 30-án keltezett támogató levelében elrendelte, hogy a törvényesen bemutatott és beiktatott plébános azonnal térjen vissza Szegedre, és tovább él­vezze javadalmait, valamint a másik pap hagyja el a parókiát. Megjegyezte, csak alapos és törvényes okok miatt lehet esetleg Návayt 4 elmozdítani, de azt csakis a kánonok előírásai alapján tehetik meg. 25 Návay 4 visszatérte után, hálából a város kiállásáért, a már amúgy is megkurtított javadalmából elengedett huszonöt köböl búzát, tizenöt akó bort és négy mázsa húst. Ezen felül elvállalta, hogy a tanítónak és az orgonistának fejenként ötven forintot és két köböl búzát ad. Magára vállalta a sekrestyés harminc forintos járandóságát a „nemes városhoz való szeretetébüF Felajánlását csak az árnyékolta be, hogy annak teljesítését a prímás, tehát nem a püspök jóváhagyásától tette függővé. A tanács az ígéretekkel nem elégedett meg. A külön német lelki atya fizetését megvonta, és a plébános fizetését leszállította négyszáz forintra. A káplánok kétszáz forintos tartási díját azonban meghagyta. Návay 4 az intézkedéseket rossz néven vette. Kijelentette, hogy a tizenhatod na­gyon kis jövedelmet jelent számára, és a stólát is „mocskosan"állapították meg, rosszabbul, mint a falvakban, pedig szerinte az egész országban terhesebb paró­kia nem létezik az övénél. A történtek miatt a hatósággal és az időközben főbí­róvá megválasztott barátjával, Temesváryval viszályba került. A főbíró a plébá­nost felfüggesztéssel, míg amaz följelentésekkel fenyegette a másikat. 26 Návay János 4 helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. 1719 márciusában, búcsú­zás nélkül elhagyta Szegedet, miután 1718. december 28-án Pyber László eszter­23 Uo. 40-41. pp. 24 Reizner. I. 283-286.pp. 25 Takáts. 41. p. 26 Reizner. I. 285-286.pp.

Next

/
Thumbnails
Contents