Szirmay Gábor: A szirmai és szirmabesnyői Szirmay család története (Régi magyar családok 4. Debrecen, 2005)

A család történetére vonatkozó genealógiai források

zonyítékait, összeállítottuk az ugocsai ág tábláit is. Az összeállításnál jóval kevesebb forrást használtunk, mint a borsodi, zempléni ágnál. Szirmay Antal 66 , Nagy Iván 67 , Doby Antal 6S , Komáromy András 69 munkáiból, illetve az itthon és külföldön élő ugocsai Szirmayak adatszolgáltatásaiból állt ösz­sze a genealógiai tábla. Az 1800-as évek végétől több ágnál hiányoznak az adatok, feltehetően élnek még további ugocsai Szirmayak. Az általunk közölt, I-XII-ig számozott „Genealógiai táblák"-at több forrás anyagából állítottuk össze. A források között voltak ellentmondások. Ilyenkor a vizsgált forrás „rangja", illetve a források többségében előforduló verzió alapján döntöttük el, melyiket használjuk. Kutatásaink (adatgyűjtés) során több családfavázlatot, leszármazási összeállítást sikerült összegyűjtenünk, melyek sok adatot pontosítottak. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában számos, a Szirmay család leszármazási tábláját tartalmazó kézirat található. Összeállításunkban hat darab kéziratra hivatkozunk. A Magyar Országos Levéltár a Szirmay család levéltárának Mohács utáni anyagában (a P 1810 szekcióban, 3. csomag, 16. tételében) 41 darab genealógiai anyag található. 7 " Összeállításunkban öt anyagot mutatunk be. Ivántól kaptuk másolatban a bécsi levéltárból származó, az 1800-as évek elején rajzolt nemzedékrendi táblázatot és egy 1901-ben hitelesített, 1608-1900-ig terjedő genealógiai táblát Pétertől Ivánig 206 . Természetesen felhasználtuk Nagy Iván 1863-ban készült könyvét 71 , és Doby Antal 1902-ben publikált anyagát. 72 Gyűjteményünkben szerepel a Sándor u2 és Géza 236 által kézzel írt egy-egy leszármazási táblázat, melyek egyértelműen a fentebb említett Nagy Iván és Doby Antal művének kijegyzetelései. Szirmay Antal: Notitia Politica, Historica, Topographica incliti comitatus Ugochiensis (Pestin, 1805.) 67 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal (Pest, 1863.) X. köt. Szirmay család 6S Doby Antal: A Szirmay nemzetség családfája Adalékok Zemplén Vármegye Történetéhez Sátoraljaújhely, 1902. 69 Komáromy András: A borsodi és ugocsai Szirmayak (Budapest, 1983.) Turul I. 0 Pap Gáborné - Pataky Lajosné: Kisebb családi és személyi fondok. MOL Budapest., 1976. IV. köt. 148.p. 71 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal Pest, 1863. 72 Doby Antal: A Szirmay nemzetség családfája Adalékok Zemplén Vármegye Történetéhez Sátorljaújhely, 1902.

Next

/
Thumbnails
Contents