Szirmay Gábor: A szirmai és szirmabesnyői Szirmay család története (Régi magyar családok 4. Debrecen, 2005)
A család eredete
nemes családok" című könyvsorozata (I-XI. 1911-1932). Nem javította megfelelően Nagy Iván téves adatait, de a nála is közölt családokat továbbvezette. 22 Ha más családnál nem is javította ki Nagy Iván hibáit, a Szirmay családnál vitatta a család Raak vitéztől történő származtatást. 22, A fentieken kívül megjelent családtörténettel foglalkozó könyvekben, tanulmányokban váltakozva fordul elő a Szirmay család Raak vitéztől történő „levezetése", illetve az azt cáfoló megállapítások. Nézzük először Nagy Iván elméletét a korábban már idézett munkájából. A lábjegyzeteket is a szerzőtől idézem. Szirmay család. (Szirmai ns. és Szirma-bessenyői ns. és gróf.) Borsod és Ugocsa vármegyék ős régi, törzsökös magyar nemes családa, :4 mely utóbb Zemplin, Szatmár, Sáros, Szepes, Ung, Nógrád és több megyében elterjedt. Első ismert törzse Raak nevű vitéz férfiú volt, aki 1241-ben a sajói ütközetben a tatárok ellen a királyt 38 rokonával védve hullott eV 5 Előbbi eredeti lakhelye, hová a magyarok bejövetelekor telepedhettek, Szirmia (Szerémség) volt, innen utóbb a Szirmay helység név és család név eredt, 26 mert igen valószínű, hogy ő alapítá már Borsod megyében Szirma helységet, melyről utódai neveztettek. Raak-nak az alapító törzsnek, kinek emlékét később az utódok czímerökbe egy zöld koszorút tartó rák-nakfölvétele által is (névre czélzólag) megörökítették, három fia: Ottobor, I. János és Cheburka, kik már közönségesen a Borsod megyei Szirma helységről neveztettek, Torna megyében a Sajó partján Szántó helységet, illetőleg puszta földjét kapták királyi adományban. 27 E három fiú által szélesen elterjedt Raak nemzetsége. Ottobor 1273-ban Szolnok megyei főispán voltés Szántó helységet elcserélte IV. László királlyal Ugocsa megyei Hetény helységért, hova e szerint utódai át telepedtek testvérével Cheburkával és fiaival. Ottobornak három gyermeke volt: István, ki korán elhalt, Kozma és Mikó, és Cheburkának fiai Jánus Történelem segédtudományai Osiris kiadó, Budapest., 2003. Pandula A.: Genealógia 14.p. Kempelen Béla: Magyar nemes családok Budapest., 1930. X. kötet 191.p. 24 A család történetéről nyomtatásban olvashatni Szirmay Ant. Notitia C. Ugocs 107-115. stb. Ugyanattól Not. C. Zemplin not. Top. és not. Hist. 380. stb. " Katona, Hist. Critika. Tomo. V. p. 1052. 26 Ez Katona véleménye, melyet - miután Raakról IV. Béla okmánya említi, hogy szerémségből (e Syrmio) jött, - sem Szirmay Antalnak némi magyarázó módosítása (Notitia Cottus Ugocsa pag. 109.) sem Mednyánszky kevés bírálattal írt értekezése, sem Kazinczy Ferenc szépen írt dolgozata pusztán bizonyítékok nélkül nem gyengíthet meg. 2 Szirmay C. Ugocsa 108. C. Zemplin not. Top. 380.