Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

Elöljáróban – Egy családtörténeti kutatás margójára

Németszogyeni és bánházi Jósa György a 19-20. század fordulóján rengeteg időt, pénzt és energiát áldozott a család eredeti iratainak, leveleinek, tárgyi emlékeinek (pecsétnyomók, címeres nemeslevél stb.) az összegyűjtésére. Később azokat a Magyar Nemzeti Múzeumba örök letétbe helyezte. Nekem, a sok hányattatás után is fennmaradt a letétbe helyezett anyagokat számba vevő leltárkönyv, amelynek segítségével aránylag könnyű volt újra elindulni a kutakodással azon az ösvényen, melyet nagyra becsült és szeretett ősöm kitaposott. Családom nem főúri, de régi, nemesi család. Az elmúlt félezer év látott minket fent és lent, hatalomban és kitaszítottságban, az elpolgárosodott és tanult középnemesség soraiban, a munkáscsaládok hétköznapjait élve, majd a mai kor fogyasztói társadalmának álmait hol önkéntelenül is kergető, hol megtagadó, a helyét és létének értelmét kereső sokak, de a hagyományokat és az ősöket mindig tisztelő kevesek között. Mindez hol kezdődött, kivel és mikor, azt még nem tudom. Sajnos az idő az valami olyan bűvös dolog, aminek a kereke csak egy irányba forog, és egyre messzebb visz gyökereinktől, és a feledés leginkább gyorsítja e kereket. Néha úgy érzem, hogy e kegyetlen óriáskerék forgásában családom múltja is csak egy megfoghatatlan, tűnő pillanat csupán. Ezért minden apró válasz, amit kutatásaim során kérdéseimre megtalálok, egy kis ék e megállíthatatlan, de talán lassításra még késztethető kerék előtt, s ezek segítségével még egyszer visszanézhetek a múltba, és beleláthatok családom történetének olyan távoli zugaiba, ahova a ma élők emlékezete már képtelen visszanyúlni. Mindenkiben felmerül egyszer a kérdés, hogy honnan jött. Ismerjük szüleinket, nagyszüleinket, jobb esetben dédszüleinket, és csak egész kevesen - a sors kegyeltjei - ismerhetik ükapáikat, ükanyáikat. Ok, akik előttünk jártak, jelentik a közvetlen kötődést az általunk meg nem élhetett múlt évtizedeihez vagy éppen az elmúlt évszázadhoz. Általuk tudhatjuk, hogy immár mi vagyunk a következő láncszem az egymást követő generációk végtelennek tűnő folyamatában, és mi is továbbadhatunk valamit, amit mi is csak kölcsönbe kaptunk, ami ott volt a nagyapa tekintetében, a hangjában, a kézmozdulatában és az ő nagyapjáéban. Felkutatni és megtudni azt, hogy kik voltak és hogyan éltek 400-500 évvel ezelőtt azok, kikhez sejtjeinkkel genetikailag is közünk van, akiknek