Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A nemességszerzők, és a család egyik ágának Szabolcs vármegyébe költözése

még az előbbi évben fiával együtt szerepelt a vármegyei protokollum be­jegyzésében, amikor is egy Valykó Ferenc nevü szökött jobbágyot pereltek vissza Tarkányi Istvántól. 1660 decemberében találtuk nevének utolsó em­lítését, amikor Szabolcs vármegye közgyűlésétől szolgabírót és ülnököket kért ügyének elrendezéséhez. 55 A németszogyeni Jósa család Szabolcs vármegyei megtelepedését követő állandó birtokgyarapodásának is tanúi lehetünk. Többek között Gyarmaton, Ecseden, Piricsén, Kisvárdán és Encsencsen is voltak a csa­ládnak birtokai, sőt ez utóbbit István,, I. Rákóczi Györgytől adományként nyerte. 1744-ben a szabolcsi nemesi küldöttek bizottsága Nagykállóban történt bejegyzése szerint Jósa István,, 1648-ban kapta Encsencs birtokát Rákóczitól, de a birtokadományozásról szóló iratok, a családi iratokkal és genealógiai táblákkal együtt a család Mihály,, nevű tagjánál voltak 56 . A forrásokból nagyjából nyomon követhető a család letelepedése és birtok­szerzései a megyében, 1648-ban például Ecsed (Nagyecsed) mezőváros­ában - Szatmár vármegyében - már exemptus (adótól mentesített) házuk volt. 57 Mielőtt birtokgyarapodásuk elemzésére rátérnénk, vizsgáljuk meg, ho­gyan alakult Jósa Mihály, 2 gyermekeinek sorsa. A két fiú közül az idősebb, Miklós 41 egy ősi, ekkor már bárói, később grófi címet viselő család, a Nyáry leányok közül választott feleséget. A Nyáry Erzsébettel való házasságából három gyermeke született, Mihály 47 (* 1682. 11738), István 48 (* 1683. Kisvárda f 1747 körül) és Anna 49 (* 1687.). A Nyáry rokonság nagyon sokat jövedelmezett Miklósnak 41 mind politikai, mind pedig anyagi téren. Poli­tikai szerepvállalásáról a későbbiekben bővebben fogunk szólni, nézzük most röviden, hogy Nyáry Erzsébet milyen rokoni kapcsolatokat hozott a házasságba. Erzsébet apja Nyáry Zsigmond diósgyőri főkapitány volt, anyja briberi Melith Anna, egy ősi szatmári - szabolcsi nemesi család sar­ja. Melith Anna révén a Jósak rokonságba kerültek a Szakolyi és Thelegdy famíliákkal, mivel Anna Melith Péter és Szakolyi Erzsébet gyermeke volt, nagyapja a Szakolyi ágon Szakolyi Miklós, nagyanyja Thelegdy Anna. 55 SzSzBmLt IV. A. 1. Prot, okollum XII. kötet 1660. 56 SzSzBmLt IV. A. 1. Prot, okollum 12. kötet, 142. f., illetve u.o. IV.A.l. Fasc. 50. No. 206, 1748. MOL Urbaria et Conscriptiones - a továbbiakban: U et C - 13/13 1648.

Next

/
Thumbnails
Contents