Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

Sávolyi Jósa – Németszőgyéni Jósa rokonság? – Jósa családok a Dunántúlon a 15. században

elhalt Jaar-i Barócz László birtokait, azonban a bevezetésnél az ado­mányt Warssani Jósa, Sythke-i Gothárd, Felpecz-i Saffar Tamás és Nema-i Literátus Gergely a feleségeiket és gyermekeiket a birtokból megillető jog címén megtámadták, sőt később a Győr megyei Felpecz possesióból a ne­vezett néhai Barócz László teljes részét a maguk számára hatalmaskodva elfoglalták; meghagyja a panasszal kapcsolatban a káptalannak, küldje ki hites emberét, hogy annak a jelenlétében a királyi ember tanúvallatást tartson, és a szükséges perbehívásokat inszinuációval foganatosítsa. " 8 Varsányi Jósa , akit később minden bizonnyal lakhelyéről sávolyinak neveztek megkülönböztetésül, Hunyadi Mátyás uralkodása alatt, 1483-ban már Gesztes (Várgesztes) várának várnagya volt. Ami pedig esetünkben fontos lehet, és valószínűsíti a sávolyi Jósakkal való rokonságot, az az, hogy Gesztes vára Komárom megyében feküdt, ott, ahol a németszogyeni nemességet először kihirdették. A földrajzi egybeesés tehát bebizonyoso­dott. ,,Mátyás király meghagyja a fehérvári keresztesek konventjének, hogy a Barachka-i Imre és Kálmán meg Janossy Péter érdekében kiállított e parancshoz mellékelt mandátumot Warsan-i Jósa nemesnek, Gezthes vára várnagyának kézbesítéssé ki, és feleletéről írjon jelentést. " 9 A fenti forrásokban észrevehető, hogy a sávolyi megkülönböztetést nem használták bennük, pedig a 15. század végén már éltek ezzel a megkülön­böztető névvel is, sőt elkopott a régi - Varsányi - vezetéknevük. A fenn­maradt forrásokból nehéz eldönteni, hogy az 1478-ban királyi embernek kinevezett Pál, aki István fia, vagy György fia György „de Savol", nem állt-e rokonságban a sávolyi Varsányi-Jósakkal. 10 Ugyanígy feltehetjük a kérdést Sávolyi (Sawol-i) László ugodi várnagy esetében is, aki szintén ebben a régióban élt és tevékenykedett. 11 Ez azért is fontos kérdés, mert a 15. század utolsó harmadában még nem különült el tisztán sávolyi Varsá­8 MOL DL 70.066, 1492. július 31. 9 MOL DL 70.052, 1483. június 22. 10 MOL DL 18.091, 1478. szeptember 3. 11 MOL DL 45.412, 1470. július 12.

Next

/
Thumbnails
Contents