Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A Jósa család a 20. században

beszélni apámat nagybátyjaival. Azonban általam nem ismert indokkal elálltak ettől a megoldástól, aminek helyességét a későbbi események igazolták, ugyanis az Árvaházi vagyont, a letétekkel együtt, a németek elvitték, feltehetően az ott elhelyezett jelentős zsidó vagyonra tekintettel. A döntés az lett, hogy a családtagoknál lévő, összegyűjtött, több generációval korábbi korokból származó családi emlékek, elsősorban ékszerek megőrzését apámra bízzák, aki akkor a legfiatalabb egyenes ági leszármazott felnőtt volt. Apám, az átvételt György bácsinak címzett elismervény-levélben igazolta, a 43. kép jósa László esküvői fotója tárgyakat pedig emlékeim szerint egy kb. cipős doboz nagyságú fadobozba tette. 1944 nyarán (de lehet, hogy korábban) Budapesten Zuglóban laktunk a Szugló utcában, egy bérelt családi házban. Egyik nap a ház hátsó udvarán játszottam testvéreimmel, amikor apám az udvarról nyíló pinceajtóhoz hívott és levitt a fáspincébe. Ott rámutatott a helység közepére, a menynyezetről lelógó villanykörte alatti részre ahol a favágásra szolgáló tuskó alatt a beton töredezett volt és azt mondta, hogy ide ásta el a relikviákat tartalmazó dobozt, s ezt jól jegyezzem meg, mert senki másnak erről nem beszélt. Budapest ostromát szüleimmel és öt testvéremmel nagyapámék házában vészeltük át Budán. A zuglói ház pincéjében az ostrom alatt idegenek, valamilyen „menekültek" voltak, ahogy azt később megtudtuk. En, mint 9 éves gyermek, az elásott ládikáról természetesen megfeledkeztem. Mikor azonban az ostrom után nagyapám és anyám kérdezték hogy tudok-e valamit a relikviákról, azonnal eszembe jutott a fáspince.