Kisfaludy László: A kisfaludy Kisfaludy család története (Régi magyar családok 2. Debrecen, 2004)

Kisfaludyak Rákóczi seregében: a család 18. századi történetének kiemelkedő alakjai

majd elolvasztja, a majd készakartva rebellissé is teszi!™ Feltétlenül érde­mes felfigyelni eme utóbbi félmondatra, hiszen annak a Bezerédynek a szájából hangzott el, aki Kőszeget 2000 aranyért átjátszotta volna osztrák kézre, hogyha le nem leplezik idejében és Horváth István el nem fog­ja. 395 Kisfaludy főleg a vele szimpatizáló Bottyán Jánosnak panaszkodott, ami oda vezetett, hogy Bezerédy már Bottyánt is megpróbálta lejáratni Eszterházy Antal előtt, azzal vádolva a ragyogó képességű tábornokot, hogy csak a pénzszerzési lehetőséget keresi, és Kisfaludy hazug tanácsa­ival él. Miután azonban fő ellenfele, Kisfaludy László másfelé vonult hadaival, „békejobbot nyújtott" Vak Bottyánnak, és levelében azt írta Eszterházynak, hogy mióta elment közülük Kisfaludy, teljes egyetértés­ben tevékenykednek. 396 Eszterházy decemberben, Sümegen írt levelében - melyet Bercsényi Miklósnak címzett - egyértelműen Bezerédy mellé állt, mondván, hogy Zala vármegye csapatai Kisfaludy László vezetése alatt fegyelmezetlen, alacsony harcértékű társasággá váltak, és már az egész vármegye tiltakozik személye ellen. 397 A harcra is jutott azért energiájuk a vitatkozó főtiszteknek, október első napjaiban például Harka és Kópháza között - egymással karöltve - gróf Nádasdy Ferenc császári tábornok seregével vették fel a küzdelmet, kevés sikerrel. 398 A küzdelmek novemberre csillapodtak, ekkor nyílt le­hetőség egy alaposabb ellenőrzésre a csapatok felett. Kisfaludy György [4] brigadéros parancsnoksága alá ekkor 1256, László vezetése alá pedig 693 katona tartozott. 399 1708-ban kevesebbet hallunk a két Kisfaludyról, először csak márci­usban, mikor György 14] katonái „az öreg Hajsztert... egész a győri sorom­póig kergették", és meg is ölhették volna, ha nem próbálják mindenáron elfogni a magas rangú császári tisztet. 400 Ezt követően elsősorban a 394 Arch. Rák. IX.414.p, 395 ' i Magyarország varmegyei es varosai. Vasvarmegye 228.p. 396 Arch. Rák. IX. 417., 435.pp. 397 Bánkúti 80.p. 398 ,,n uo. 337.p. 399 Arch. Rák. IX. 452.p. 400 Thaly Kálmán: Gróf Eszterházy Antal tábori könyve - a továbbiakban: Thaly: Eszterházy tábori könyve - MTA, Budapest, 1901., 149.p.

Next

/
Thumbnails
Contents